Infostart.hu
eur:
358.39
usd:
308.99
bux:
129728.5
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Földes György: A baloldal eddigi politizálása kimerítette a tartalékait

Eszmeileg, morálisan és politikailag is újjá kell építenie magát a magyar baloldalnak - mondta az InfoRádiónak a Politikatörténeti Intézet főigazgatója. Földes György szerint továbbra is van létjogosultsága a jobboldal-baloldal felosztásnak.

A rendszerváltás liberális, konzervatív-jobboldali és baloldali koncepciója minden politikai pragmatizmus ellenére jelen volt az elmúlt húsz évben. Ezeknek a koncepcióknak az egymással való küzdelme, bár hozott eredményeket, patthelyzetet is teremtett - mondta az InfoRádiónak a Politikatörténeti Intézet főigazgatója.

Földes György a tavaly nyári európai parlamenti választást nem tartja akkora jelentőségűnek, hogy az előre jelezné a baloldal pusztulását, inkább úgy véli, hogy az a politizálási mód, amelyet a baloldal folytatott, kimerítette a tartalékait.

A Jobbik erősödésének a szakértő szerint az az oka, hogy a magyar társadalom egy jelentős része kizártnak érzi magát az életesélyekből, a tájékozódás és a felemelkedés lehetőségéből.

Úgy véli: nagyon merev a szembenállás a társadalom két csoportja és annak két vezető ereje között. Hangsúlyozta: ezért a helyzetért a két nagy erő is felelős.

A baloldal előtt politikai küzdelem áll - mondta Földes László, aki szerint bármilyen is lesz a tavaszi választások kimenetele, tudatában kell lenni annak, hogy úgy nem mehetnek tovább a dolgok, ahogy eddig. A baloldalnak eszmeileg, morálisan, szervezetileg és politikailag is újra kell magát építenie, ez lesz a következő időszak feladata - fűzte hozzá.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Erste Bank: 4 százalékra ugró infláció és 1,4 százalékos GDP-növekedés jöhet

Erste Bank: 4 százalékra ugró infláció és 1,4 százalékos GDP-növekedés jöhet

Ha májusban nem ad jelzést az MNB a kamatcsökkentésről, akkor hónapokat kell várni egy ilyen lépésre – mondta Nyeste Orsolya. Az InfoRádió arról is kérdezte az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjét, hogy milyen várakozásaik vannak a GDP-arányos deficit alakulására idén azt követően, hogy már áprilisra jelentős hiányt halmozott fel a hazai költségvetés.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×