Infostart.hu
eur:
354.24
usd:
310.74
bux:
138870.02
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Összenő az MDF és az SZDSZ

Az MDF szerdai igenje után az SZDSZ is rábólintott a választási szövetség megkötésére. A megállapodás szerint több SZDSZ-es politikusuk felkerülhet az MDF listájára, ők pedig pénzzel és infrastruktúrával segítenék a mindkét téren szűkösen álló fórumot.

A Népszabadság információi szerint szerdán megegyezett az SZDSZ és az MDF. Az egyezség alapján - amit a sajtó már napokkal ezelőtt megszellőztetett - az SZDSZ nem indul önállóan a tavaszi országgyűlési választásokon, több politikusa azonban helyet kapna a fórum listáján, cserébe a párt a szervezeti hátterével és anyagilag támogatná Dávid Ibolyáékat.

A választási szövetség listáját Bokros Lajos, a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere vezetné, az önkormányzati választáson viszont az SZDSZ állíthatna listavezetőt a fővárosban, aki mögé az MDF is felsorakozna.

Feltehetőleg az országos és a fővárosi listán is három-három, de összesen biztosan kevesebb, mint tíz hely jutna az SZDSZ-eseknek. Fodor Gábor korábbi és Retkes Attila jelenlegi SZDSZ-elnök mellett eddig Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes neve merült fel a lehetséges jelöltek közül.

A Népszabadság úgy tudja: Demszky Gábor főpolgármester jobb keze, Mesterházy Ernő milliárdos szállna be a kampányköltségekbe, így az sem véletlen, hogy alapvetően fővárosi SZDSZ-politikusok kerülhetnek majd a listára.

Az Index azonban meg nem nevezett forrásokra hivatkozva kedden azt írta, hogy az MDF anyagi helyzete az SZDSZ nélkül is megoldott: a listán várhatóan 6. helyen szereplő Debreczeni József jelölését ugyanis a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc anyagilag is támogatta, ahogy jelentős forrásokat ajánlott fel a Szociáldemokrata Párt milliárdos elnöke, Kapolyi László is, aki jelenleg az MSZP színeiben parlamenti képviselő.

A hírportál úgy tudja: a két forrás az MDF kampányköltségeinek 90 százalékát fedezi. Az információt később Gyurcsány Ferenc és Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese is cáfolta.

Az MDF-választmány várhatóan január 30-án ül össze, hogy döntsön a listákról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter az Országgyűlésben
cikkünk frissül

Magyar Péter az Országgyűlésben

Cikkünk frissül! Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólal napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, terveket osztott meg a háború jövőjéről – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, terveket osztott meg a háború jövőjéről – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Vlagyimir Putyin orosz elnök kénytelen volt megszólalni az Oroszországban tapasztalható problémákról – közölte a TASzSz. Az utóbbi hetekben megszaporodtak azok a beszámolók, amelyek súlyos üzemanyaghiányt jelentettek Oroszország több területén, különösen a fővárosban, Moszkvában alakultak ki hosszú sorok a benzinkutak előtt. Az orosz elnök a kormánypárt, az Egységes Oroszország kongresszusán megemlítette a problémát, és elismerte, hogy az ország „kritikus időszakot él át”. Vlagyimir Putyin orosz elnök egy interjúban kijelentette, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel való találkozóra vonatkozó felhívások mellett új javaslatokat is kapott az ukrajnai háború lezárására - tudósított az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×