Infostart.hu
eur:
354.24
usd:
310.74
bux:
138870.02
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Menetrend szerint közlekednek a vonatok

Többnyire már menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapesten és körzetében, miután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) csütörtök hajnali szolidaritási sztrájkja alatt néhány kivételtől eltekintve a szerelvények menetrend szerint jártak - közölte a Mávinform.

A tájékoztatás szerint a Budapest-Esztergom és a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon van még némi késés, a Miskolc-Budapest vonalon kora délutánra várható a menetrend szerinti forgalom helyreállítása.

A VDSZSZ a BKV dolgozóinak munkabeszüntetéséhez kapcsolódva indított csütörtökön 4 órakor négyórás országos szolidaritási sztrájkot.

Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az MTI-nek azt mondta, hogy sztrájkjuk elérte a célját, a vasutasok szolidárisak voltak, a vonatok egy része nem közlekedett, nehezítve ezzel a budapesti közlekedési állapotokat. Fontosnak nevezte, hogy a politika belássa az egyezség fontosságát, és megkössék a BKV-nál a kollektív szerződést. Hangsúlyozta: először fordult elő, hogy két különböző munkáltatónál lévő dolgozók össze tudtak fogni.

A MÁV adatai szerint az éjszakai műszakban a munkavállalók 97 százaléka dolgozott, csupán 3 százalékuk nem vette fel a munkát; a 6 és 7 óra közötti műszakváltás után 100 százalékos volt a munkába állás.

A vasúttársaság előzetes adatai szerint a Budapest-Esztergom vonalon két vonat kimaradt, a váci járatok közül egy nem közlekedett, Miskolc térségében pedig nyolc vonat részlegesen járt.

A győri állomáson egyetlen olyan vonatról tudtak, amely a szolidaritási sztrájk miatt nem indult el csütörtök reggel; a VDSZSZ helyi ügyvivője azt közölte, hogy náluk mindenki felvette a munkát. Vasutasok az MTI-nek azt mondták: nemigen érzik magukénak a BKV-sok ügyét, tudomásuk szerint a fővárosi tömegközlekedési cég alkalmazottjait jobban fizetik, mint őket, és amikor a vasutasok szüntették be a munkát, a BKV-sok a kék szalag kitűzésénél nem mentek tovább a szolidaritásban.

A miskolci Tiszai pályaudvaron csütörtökön reggel 4 órától fél hétig nem indítottak és nem fogadtak vonatokat. A sztrájk 24 vonatot érintett, 13 induló és 11 érkező szerelvényt. A vasutasok itt reggel fél hétkor felvették a munkát, délutánra várhatóan helyreáll a vonatközlekedés - mondta Cseh Béla Zoltán, a VDSZSZ területi vezető ügyvivője az MTI-nek. Közlése szerint Miskolcon legalább 15-en vettek részt a munkabeszüntetésben. A műszaki személyzet több tagja, a forgalmi dolgozók nagy része és a gépészeti munkavállalók egy
Cseh Béla Zoltán úgy fogalmazott: "1989 óta nem volt rá példa, hogy egy szakszervezet így, ilyen formában is támogasson egy másikat Miskolcon, pedig ez a térség a legsanyarúbb helyzetben van az országban. El kell kezdeni az összefogást" - mondta.

Szombathelyen minden vonat menetrend szerint közlekedett - közölte az MTI érdeklődésére Fábián Kálmán, a VDSZSZ területi vezetője. A dolgozók nem csatlakoztak a sztrájkhoz. Hozzáfűzte: arról nincs információja, hogy a szakszervezeti tagok közül valaki egyénileg csatlakozott-e a sztrájkhoz, ezeket az információkat még össze kell gyűjtenie.

Szegeden a jegyvizsgálóknál 80 százalékos volt a szolidaritási sztrájk támogatottsága, a vonatok nagyobb késésekkel közlekedtek - összegezte a VDSZSZ helyi képviselője az MTI-nek. Veréb Olga elmondta: a sztrájkba lépett kollégákat a munkaadó más állomásokról érkező dolgozókkal helyettesítette, így jelentős késéssel, de elindultak a vonatok. Nem indult el azonban a Szabadkára tartó nemzetközi vonat, amely csak a sztrájk befejeztével futott ki a szegedi állomásról. Nyolc órakor a sztrájkban részt vevők felvették a munkát és segítik a forgalom helyreállítását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter az Országgyűlésben
cikkünk frissül

Magyar Péter az Országgyűlésben

Cikkünk frissül! Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólal napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, terveket osztott meg a háború jövőjéről – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, terveket osztott meg a háború jövőjéről – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Vlagyimir Putyin orosz elnök kénytelen volt megszólalni az Oroszországban tapasztalható problémákról – közölte a TASzSz. Az utóbbi hetekben megszaporodtak azok a beszámolók, amelyek súlyos üzemanyaghiányt jelentettek Oroszország több területén, különösen a fővárosban, Moszkvában alakultak ki hosszú sorok a benzinkutak előtt. Az orosz elnök a kormánypárt, az Egységes Oroszország kongresszusán megemlítette a problémát, és elismerte, hogy az ország „kritikus időszakot él át”. Vlagyimir Putyin orosz elnök egy interjúban kijelentette, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel való találkozóra vonatkozó felhívások mellett új javaslatokat is kapott az ukrajnai háború lezárására - tudósított az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×