Infostart.hu
eur:
361.37
usd:
311.54
bux:
131293.65
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Wéber: Finoman, de erőtlenül határolódott el a Gyurcsány-korszaktól az MSZP

Nem volt tétje a szocialisták kongresszusának, feladata azonban igen: például az, hogy szakítson a gyurcsányi hagyományokkal, de közben vállalja fel az elmúlt húsz év MSZP-s kormányainak örökségét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Attila. A szociológus szerint az MSZP-nek a mandátumok egyharmadának megszerzésére lenne siker a jövő évi országgyűlési választásokon.

Az MSZP-n belüli korábbi konfliktusokat minden bizonnyal felfüggesztik, és önmérsékletet gyakorolnak azok a politikusok, akik ezeket gerjesztették - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Attila.

A szociológus szerint nem volt tétje a szocialisták kongresszusának, feladata azonban igen, mégpedig hármas: a miniszterelnök-jelölt, az országos lista és a program elfogadása, jóváhagyása. Ezek közül talán a lista volt a leginkább problémás, bár sikerült gyorsan lezárni ezt a kérdést.

A pártvezetés szűk határidőt szabott magának és a pártnak, hogy elkezdje cincálni a listát, de ez azzal járt, hogy a kongresszus igazi mondanivalóját beárnyékolták a visszalépések - vélekedett Wéber Attila.

A hétvégi kongresszus mindegyik eleme azt a célt szolgálta, hogy elhatárolódjanak a gyurcsányi időszaktól, bár ezt finoman, de erőtlenül tették meg. Másfelől folyamatosságot és szolidaritást vállaltak fel az utóbbi 20 év valamennyi szocialista kormányával és miniszterelnökével, a vállalható elemeket hangsúlyozva - fejtette ki a szociológus.

Arra a felvetésre, hogy az MSZP számára mi lenne a sikeres szereplés a jövő évi választáson, Wéber Attila azt mondta: többféle megközelítés létezik.

Egyes szocialista politikusok, köztük Mesterházy Attila szerint a 20 százalék feletti szereplés már sikernek számítana, a merészebb vélekedés alapján a mandátumok harmadának megszerzése, vagyis 128-129 képviselői hely elnyerése lenne siker.

Szili Katalin pedig azon a véleményen van, hogy az lenne siker az MSZP szempontjából, ha a Fidesz egyedül nem tudna kormányt alakítani, e mögött a bújtatott nagykoalíció gondolata húzódik meg - fejtette ki a szociológus, aki hozzátette: a választásokig komoly fordulatok következhetnek be, de ez utóbbi forgatókönyv nem reális, így az első kettő célt érdemes az MSZP-nek komolyan megcélozni.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: az szja-kedvezmények lökték meg a béremelkedés ütemét tavasszal

Elemző: az szja-kedvezmények lökték meg a béremelkedés ütemét tavasszal

A nettó 546 ezer forintos átlagbérnél az ország harmada keres jobban, a magyarok kétharmada rosszabbul. Erre is felhívta a figyelmet a KSH legfrissebb keresetadatai mentén Hornyák József, a Portfolio elemzője, aki szerint ezért érdemes figyelni a medián bért is: az nettó 432 ezer forint, ennél a magyarok fele keres többet, a fele kevesebbet. Az éves növekmény kulcsa az adókedvezmény volt.

Donald Tusk az orosz energiafüggőségről is beszélt Magyar Péterrel a lengyelországi tárgyalásokon

Magyar Péter „barátok között van” – ezzel indította a két miniszterelnök közös sajtótájékoztatóját Donald Tusk. A lengyel kormányfő jelezte: örömmel vennék, ha a következő visegrádi csúcstalálkozót Budapesten szerveznék meg. Tusk szerint Lengyelország kész együttműködni Magyarországgal, akár közös beruházásokon keresztül is, hogy a térség országai csökkenteni tudják orosz energiafüggőségüket.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×