Infostart.hu
eur:
361.33
usd:
310.59
bux:
130885.68
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

A Fidesz kitart Hunvald menesztése mellett

Ismét kezdeményezi Hunvald György VII. kerületi polgármester alapilletményének felfüggesztését az erzsébetvárosi Fidesz-frakció.

Vattamány Zsolt, a képviselőcsoport vezetője azután beszélt erről, hogy a kerület képviselőtestülete tegnap 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett elutasította az ellenzéki párt javaslatát, amely felfüggesztette volna a polgármester alapilletményének és költségátalányának további juttatását.

A javaslatot a többség a jogszabályi háttér hiányosságaira hivatkozva nem szavazta meg. Vattamány Zsolt elfogadhatatlannak nevezte a döntést, és emlékeztetett arra, hogy az igazságügyi tárca állásfoglalása szerint előzetes letartóztatásban lévő polgármesternek nem jár fizetés. A képviselők tegnap elutasították azt a fideszes indítványt is, hogy a testület szólítsa fel lemondásra Hunvald Györgyöt.

Címlapról ajánljuk
„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen
Reagálás

„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×