Majtényi László - aki november 30-ai hatállyal lemondott posztjáról - az InfoRádióban azzal indokolta döntését, hogy nem vett részt a határozathozatalban, és jogszerűtlennek tartja annak eredményét.
Szólt arról is, hogy döntésének nincs semmi következménye, mert a szerződést az ORTT bármelyik tagja aláírhatja.
Az Országos Rádió és Televízió Testület szerdai határozata értelmében a Sláger Rádió frekvenciáját az FM1 konzorcium, míg a Danubiusét az Advenio Zrt. üzemeltetheti a következő 7 évben.
Majtényi László a döntés után azt mondta: nem ért egyet a határozattal, mert megalapozatlannak tartja mindkét nyertes üzleti tervét, csakúgy, mint a korábban kizárt Zene Rádióét.
Iránban gyanúsan készülnek valamire