Az afganisztáni magyar szerepvállalás 2010-es átalakításáról beszélt az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának ülésén a honvédelmi miniszter. Szekeres Imre kifejtette: jövőre kiutazna egy 10 fős légi kiképző csoport, amely nem venne részt harci cselekményekben. Emellett két MI-17-es helikopterrel szerepet vállalnánk egy közös logisztikai rendszer felállításában, valamint két magyar tagja lenne a Műszaki Fegyvernemi Iskolának, a 240 fős magyar újjáépítési csoporthoz pedig várhatóan egy montenegrói táborvédelmi szakasz is csatlakozik majd - tette hozzá.
A tárcavezető beszámolt arról, hogy a minisztérium egy 2016-ig szóló nemzetközi műveletekben való részvételre vonatkozó előterjesztést is elkészített. Szekeres Imre szerint a két súlypont továbbra is a Nyugat-Balkán és Afganisztán marad, illetve minden esetben érvényesülnie kell a nemzeti és a szövetségi érdekeknek.
A tájékoztatóból kiderült, hogy mintegy ezer magyar teljesít külföldön katonai, vagy ezzel összefüggő szolgálatot. Ennek 10 százaléka ENSZ-misszióban, 72 százaléka a NATO, 15 százaléka az Európai Unió, míg 3 százaléka egyéb szervezet kötelékében.
A honvédelmi miniszter kitért arra is, hogy a NATO nem csak katonai feladatokban gondolkozik Afganisztánban. A McChrystal-jelentés alapján a biztonsági helyzet javításán belül katonai szemléletváltásra lenne szükség, valamint a műveleti kultúrán is módosítani kellene. Fokozottan védenék a civil lakosságot és az ottani elnökválasztás november 7-ei második fordulójának törvényes lebonyolítását is kiemelten figyelik.
Szekeres Imre közölte: a magyar tartományi újjáépítési csoport mellett az 59 fős, úgynevezett mentoráló csoport mandátumát is meghosszabbítják. Ezen kívül idén november végéig maradnak a választásokat megfigyelő magyarok. Hozzátette: 46-an különböző parancsnokságnál is szolgálatot teljesítenek.
A tárcavezető bejelentette, hogy november 19-én Budapestre látogat a NATO főtitkára. Ezzel összefüggésben a külügyi bizottság fideszes elnöke azt kezdeményezte, hogy a főtitkár részvételével tartson együttes ülést az Országgyűlés külügyi és honvédelmi bizottsága. Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy a Fidesz támogatja Magyarország afganisztáni misszióját, ugyanis ez döntő mértékben befolyásolja a NATO jövőjét.