Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Több ezres tömeg tüntetett a Kossuth téren a költségvetés ellen

Minden önkormányzat alapvető célja polgárai jólétének, biztonságának megteremtése - mondta Kósa Lajos a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere a fideszes önkormányzati vezetők által kezdeményezett önkormányzati tüntetésen szombaton a Kossuth téren.

Kósa Lajos az önkormányzatokról, azok jogairól és céljáról szóló 12 pontos kiáltványt olvasott fel, a több ezer résztvevő közfelkiáltással megszavazta, hogy a politikus hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén is ismertesse a dokumentumot.

A kiáltványból olvasva Kósa Lajos leszögezte: minden önkormányzatnak joga van az élethez, sorsáról csak a lakói dönthetnek; a magyarok legfontosabb városa Budapest, amelynek kötelessége kiállni a legkisebb faluért is.

A polgármester emellett aláhúzta: minden falu, város, megye "a mi közös örökségünk"; minden településnek joga van az iskolához, a kultúrához, templomhoz, legalább egy rendőrhöz, a vagyonához, a jövedelméhez, a törvényes keretek közötti ellenálláshoz. Hozzátette, a kormány csak úgy adhat kötelező feladatot az önkormányzatoknak, ha annak végrehajtását is biztosítja.

"Magyarország Abszurdisztán"

Kósa Lajos felszólalásában úgy fogalmazott: Magyarországon ilyen megmozdulás a rendszerváltás óta nem volt, hogy "a helyi állam tüntet a központi állam ellen".

A polgármester véleménye szerint Magyarország "abszurdisztánná" vált, az önkormányzatok pedig kifogytak minden eszközből, "nincs tovább". A városvezető külön megtapsoltatta azokat az MSZP-s, SZDSZ-es településvezetőket, akik eljöttek a szombati rendezvényre.

Kósa Lajos úgy vélekedett, a szombati tüntetés bejelentésére a szocialisták meghátráltak. Rámutatott, jó esély van arra, hogy a parlament elfogadja az ellenzéki és szocialista javaslatokat annak érdekében, hogy ne vonjanak el a gyermekétkeztetés finanszírozásából. Ezzel kapcsolatban azt mondta, Oszkó Péter pénzügyminiszter még mindig azt képviseli, hogy el kell venni a gyerekektől a pénzt.

"Ha kitartunk, a két tanítási nyelvű oktatást sem fogják felszámolni" - hangsúlyozta.

Nincs válságkezelő kormány

Kósa Lajos beszédében hosszan szólt a hiánycél eléréséről szóló kormányzati törekvésről. Szerinte a szocialista kormányok minden évben célul tűzik ki ezt, holott minden évben kiderül, hogy kudarcot vallanak ezzel. "Milyen cél az, amelyet kitűzője soha életében nem tud elérni?" - tette fel a kérdést. A debreceni polgármester úgy vélte, ha egy kormány ezt tűzi ki célul a nemzet elé, akkor az a kabinet teljes mértékben alkalmatlanná vált feladatára.

A városvezető felszólalásában a válságkezelés és a felszámolás közti különbségeket hangsúlyozta. Mint mondta, egy válságkezelő kormányt az érdekel, hogy megmutassa: az ország a kivezető úton van, és először a magyarok bizalmát akarja elérni, a külső finanszírozókét pedig csak ezután. Ezzel szemben a felszámolót - folytatta - nem érdekli, hogy az általa vezetett országban mit gondolnak az emberek, csak a külső cél, a külső finanszírozók bizalma számít.

A kormány ebből a szempontból felszámoló - szögezte le, hozzáfűzve, hogy Magyarországnak sok mindene van, de válságkezelő kormánya nincs. Ezért "nem lehet mást mondani, csak azt, hogy lépjetek le" - fogalmazott Kósa Lajos.

A költségvetés nagyon veszélyes, nem szabad elfogadni - összegezte álláspontját - a többi felszólalóhoz hasonlóan - Kósa Lajos.

Bernáth: A kormány az embereken akarja behajtani az általa okozott kárt

A jövő évi költségvetés tönkreteszi az önkormányzati rendszert - jelentette ki Bernáth László, Tetétlen polgármestere a fideszes önkormányzati vezetők által szervezett önkormányzati demonstráción a budapesti Kossuth Lajos téren.

Bernáth László azt mondta, a kormány az embereken akarja behajtani az általa okozott kárt. Tetétlen polgármestere kérte a kormányzatot, vonja vissza a költségvetési törvény tervezetét, és helyette olyat terjesszen elő, amely az emberek érdekeit képviseli.

A rendezvényt Halász Gábor, a Zala megyei Kiskutas polgármestere nyitotta meg, aki emlékeztetett, a demonstráció kezdeményezői voltak: Bernáth László, Bús Balázs, Óbuda polgármestere, Szűcs Lajos, a Pest megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke és Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere.

Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere szeptember 28-án jelentette be, hogy tüntetésre hívják fideszes önkormányzati vezetők a polgármestereket, az önkormányzati képviselőket, bizottsági tagokat és alkalmazottakat, hogy "közösen demonstráljanak az utóbbi húsz év legveszélyesebb költségvetése ellen, amely az önkormányzatokat véglegesen padlóra küldheti".

A demonstrálók autóbuszokkal érkeztek a fővárosi Kossuth tér közelébe, majd szervezett csoportokban, nemzeti színű és árpádsávos zászlókkal, valamint településeik nevét - többek között Miskolc, Pécs, Siófok, Ózd, Nyírlugos - tartalmazó táblákkal vonultak be a parlament elé.

A rendezvény érinti a BKV egyes járatait is: 10-14 óra között a 70-es és 78-as trolibuszok nem mennek be a Kossuth térre, hanem a Kozma Ferenc utcánál megfordulnak, a 2-es villamos úgynevezett északi ága pedig csak a Havas utca és a Kossuth téri metrómegálló között közlekedik. A rendezvény érinti a 115-ös autóbusz útvonalát is, itt azonban megállót nem hagynak

{{keretes_cim}}

Közpénzből fizetik a résztvevők utazási költségeit a Fidesz szombati budapesti demonstrációjára, amelyen az önkormányzatokat érintő megszorítások ellen tiltakoznak - mondta Frankné Kovács Szilvia, az MSZP Tolna megyei országgyűlési képviselője szombaton Szekszárdon, sajtótájékoztatón. Aggályosnak nevezte azt is, hogy a Fidesz pártoktól független közigazgatási dolgozók részvételével rendezi meg a tüntetést. (MTI)

ki a járatok.

Az MTI tudósítóinak becslése szerint mintegy 6 ezer ember vett részt a rendezvényen, míg a szervezők azt közölték: 12-13 ezer ember jelent meg megmozduláson.

SZDSZ: szánalmas a demonstráció


Jogosnak tartja az SZDSZ az önkormányzati forráskivonás elleni tiltakozást, de az ezért szervezett Fidesz-tüntetést szánalmasnak. A párt közleményében leszögezi: a költségvetési törvénytervezet pénzügyi válságba, eladósodási spirálba taszíthatja az önkormányzatokat, de kevés "szánalmasabb"dolog van, mint egy tüntető országgyűlési képviselő vagy polgármester.

"Az egyenesen elszomorító, hogy a hírek szerint a Fidesz vezette önkormányzatok nyomást gyakorolnak alkalmazottaikra, hogy vegyenek részt a szombati pártrendezvényen. Így éppen a Fidesz szombati politikai színháza, kampányrendezvénye miatt nem lehet őszintén és világosan beszélni mindazokról a jogos problémákról, amelyek a tüntetés indokául szolgálnak" - szögezi le az SZDSZ.

Hozzáteszi: az önkormányzatoktól elvonni szándékozott pénz az iskolák, kórházak és szociális intézmények büdzséjéből hiányzik majd jövőre; ez nemcsak gazdasági és szociális értelemben okoz jóvátehetetlen károkat, hanem politikailag is inkorrekt.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×