Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Fodor: Az SZDSZ 1996-ban követte el az első nagy stratégiai hibát

1996-ban, amikor az MSZP és SZDSZ elvégezte a gazdasági stabilizációt, a szabad demokratáknak ki kellett volna lépniük a koalícióból. Ezt nem tették meg, emiatt következett be aztán a párt népszerűségének drámai zuhanása - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Fodor Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke.

Az SZDSZ 1996-ban nem lépett ki a koalícióból, ez volt történetének első nagy stratégiai hibája - mondta a párt volt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Fodor Gábor szerint az még nem volt rossz döntés, hogy a szabad demokraták 1994-ben beszálltak a kormányzásba az MSZP oldalán, két évvel később azonban - amikorra elvégezték fő feladatukat, talpra állították a gazdaságot - távozniuk kellett volna.

A párt népszerűsége 1998-ra nagyot zuhant, attól kezdve pedig nem tudott 10 százalék fölötti eredményt elérni a parlamenti választásokon - magyarázta a politikus.

Fodor Gábor elmondta: fideszes társai és közte azért is alakult ki ellentét a kilencvenes években, mert azt szerette volna, ha a párt és az SZDSZ között stratégiai együttműködés alakul ki. Ezzel pedig meghatározó, befolyásos politikai pólus jött volna létre Magyarországon - vélekedett.

Az SZDSZ ugyanis az 1990-es választások idején nagy pártnak számított 22 százalékos eredményével, és bár voltak nagy krízisei, 1994-ben ismét a szavazatok közel 20 százalékát kapta - fűzte hozzá a politikus.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×