Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Jogellenes volt az Erzsébet téri oszlatás az ombudsman szerint

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa több szempontból is visszásnak találta a július elején történt Erzsébet téri tömegoszlatást, és az Országgyűléshez és az országos rendőrfőkapitányhoz fordult ezek miatt.

Szabó Máté ombudsman befejezte a július 4-i Erzsébet téri rendezvény vizsgálatát, közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala. Csütörtökön kiadott jelentésében Szabó Máté a helyszíni tapasztalatok, több száz oldal okirat, 16 DVD, számtalan fénykép, valamint közel harminc panasz alapján lefolytatott vizsgálatát összegezte.

Az Erzsébet téren a Magyar Gárda mellett tartottak demonstrációt, két nappal a szervezet jogerős feloszlatása után. Az ítélet ellen ülve tiltakozókat a rendőrség oszlatta szét nagy erőkkel. A tüntetők be nem jelentett, azaz jogellenes demonstráción vettek részt, a rendőrök viszont érthetetlen indokok alapján tiltottak be korábban helyszíneket.

A rendőrök eleinte egyenként emelték ki a hangadónak vélt embereket, néhányukat a földön húzták, majd megbilincselésük után rendőrségi járművekbe ültették őket. A körülbelül kétszáz rendőr este fél nyolcig várt, ekkor kezdték meg az oszlatást: könnygázzal fújták le az egymásba kapaszkodva ülő gárdistákat, aki volt nem hajlandó távozni, azt kihúzták a tömegből és elszállították. Összesen 216 embert vettek őrizetbe.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a rendezvény feloszlatása során elhangzott felszólítások nem jelölték meg annak indokát, ez pedig a békés gyülekezéshez való joggal nincs összhangban. Arra is rámutatott, hogy a különféle célú közterület-használat szabályai sincsenek összhangban, továbbá a gyülekezésen fegyveresen, illetve felfegyverkezve való megjelenés szabályai hiányosak, ez pedig ugyancsak visszásságokat okozott a vizsgált rendezvény rendőri kezelésében.

Az ombudsman kifejtette, hogy a véleménynyilvánítási szabadságba beletartozik a vélemény kifejezése különböző léggömbökkel, valamint a szórólapokkal. Csupán ilyenek miatt nem szabadna előállítani senkit.

A bírósági ítélet nem közvetlen jogalap

A biztos szerint bírósági ítélet nem szolgálhatnak közvetlenül rendőrségi intézkedés közvetlen jogalapjává. A rendőrségnek a gyülekezéssel kapcsolatosan saját önálló értelmezést kell adnia. A rendőrségnek azt kell vizsgálnia, hogy a rendezvényen résztvevő személyek magatartása sérti-e mások jogát és szabadságát, és az esetleges jogsérelem milyen arányos intézkedést igényel.

Az ombudsman szerint önmagában az sem dönthető el, hogy bármilyen öltözet viselése, egy adott tartalommal megtartott szónoklat megvalósítja-e a garázdaság szabálysértését egy adott rendezvényen.

Komoly hiányosságok

A biztos megállapította azt is, hogy az előállítások, illetve a rendőri eljárások irataiban komoly hiányosságok voltak, például a hozzátartozók, vagy az ügyvédek értesítéséről hiányoztak dokumentumok.

Többen azt panaszolták, hogy bár több órán keresztül elő voltak állítva, meghallgatásukra ez idő alatt sem került sor. Az ombudsman megállapította, hogy az előbbi esetekben az előállítás szükségessége is kérdéses volt.

Többen sérelmezték azt is, hogy úgynevezett kábelkötegelővel bilincselték meg őket, és ezeket hosszabb ideig nem távolították el. Az országgyűlési biztos rámutatott, hogy amennyiben nem lehet a "műanyagbilincset" gyorsan leszedni, sérülést okozhat, azaz az élethez és testi épséghez való jog is sérülhet.

Szabó Máté a visszásságok jövőbeni megelőzése érdekében az Országgyűléshez, valamint az országos rendőrfőkapitányhoz fordult.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×