Infostart.hu
eur:
362.18
usd:
322.11
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

A Fidesz kevesli az összevont bölcsődék támogatását

A Fidesz szerint több ponton is aggályos az egységes óvoda-bölcsőde létrehozása, amelyre a kormány döntése értelmében az új tanévtől lesz lehetőség. Sió László, a legnagyobb ellenzéki párt oktatási szakpolitikusa azt mondta: a jelenlegi szabályozás alapján az ilyen intézménybe járó bölcsődés korú gyerekek után az állam lényegesen kevesebb támogatást biztosítana, mint a normál bölcsődébe járók után.

Hozzátette: problémát jelent az is, hogy a hatályos törvény szerint azokat a gyermekeket, akik elmúltak három évesek és hátrányos helyzetűek, kötelesek felvenni az óvodák. Sió László szerint ez azt jelenti, hogy helyhiány miatt nem lesz lehetőség az összevont intézmények létrehozására.

A fideszes politikus hangsúlyozta: a kormány által kommunikált 15 ezer hiányzó férőhelyhez képest inkább 25-30 ezer bölcsődei és további 10 ezer óvodai férőhelyre lenne még szükség, ennek egyik oka a Gyes idejének megrövidítése.

A kormány döntése értelmében az ősszel kezdődő tanévtől kezdve ott lehet összevont óvoda-bölcsődét létesíteni, ahol az elégséges gyermeklétszám hiányában nem alakítható ki önálló bölcsődei csoport illetve legalább 20 fős óvodai csoport.

Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×