Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Romagyilkosság: Cs. Istvánt tucatszor vizsgálták pszichológusok

Koszovóban szolgáló békefenntartóként az átlag katonánál gyakoribb és alaposabb pszichológiai vizsgálatokon esett át a romák meggyilkolásával gyanúsított Cs. István - tudta meg az InfoRádió. Sőt, az ilyen alakulatokban szolgálók lelkiállapotát hazatérésük után is ellenőrzik. A honvédség tehát olyan embert talált alkalmasnak katonának és képzett ki emberölésre, akit környezete kamaszkora óta cigánygyűlölőnek tart, és aki leszerelése után néhány órával a cigányok kiirtására buzdított az interneten.

A katonának jelentkezők először a budapesti Petőfi laktanyában, az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton találkoznak pszichológussal, aki elbeszélget velük, majd kitöltenek néhány tesztet és kérdőívet. A pszichológus ezután dönt arról, hogy a jelentkező alkalmas-e a katonának. A kamaszkora óta közismerten cigánygyűlölő, időként szkinhed bandájával romákat megverő Cs. István annak bizonyult, hiszen csak így lehetett a debreceni Bocskai István Lövészdandár szerződéses katonája.

Ezt követően az alapkiképzés során, majd bizonyos időközönként szolgálat közben is átesnek egy-egy felmérésen a katonák. Leggyakrabban azokat vizsgálják meg, akik külszolgálatot teljesítenek. Cs. István is közéjük tartozott: sajtóhírek szerint legalább két ciklusban szolgált a koszovói magyar KFOR-misszióban és csak tavaly szerelt le a honvédségtől. Ezek szerint ő is átment egy alapos ellenőrzésen, és részt vett egy harminc órás pszichológiai tréningen, mielőtt kiutazott Koszovóba, ahol a távirati iroda értesülése szerint tisztesként szolgált az egyik gépesített lövészzászlóalj gépkocsivezetőjeként.

A honvédség szakemberei a külhoni szolgálatból hazatérőket sem hagyják magukra - mondta korábban, nem az üggyel összefüggésben - a Honvédelem című szaklapnak Tarnóczi Richárd ezredes, a Magyar Honvédség főpszichológusa, aki maga is dolgozott az afganisztáni misszióban. Ez azt jelenti, hogy Cs. Istvánnak is részt kellett vennie egy háromlépcsős, úgynevezett reintegrációs folyamatban, hogy zökkenőmentesen visszailleszkedjen a itthoni, békés környezetbe.

Ez a lelki utógondozás fél évig tart. Az első romák elleni támadás 2008 július 21-én történt Tarnabodon; Cs. István tavaly márciusban szerelt le a honvédségtől. Tehát nem kizárt, hogy még kapcsolatban volt a honvédség pszichológusaival, amikor már szervezte a gyilkosságokat, és Csontrabló néven a haon.hu, illetve a sportmotor.hu oldalakon a cigányok kiirtására buzdított.

Hangsúlyozandó azonban, hogy mindebből hivatalosan csak azt erősítették meg, hogy Cs. István katona volt, és csak gyanúsított az ügyben, akit megillet az ártatlanság vélelme, és aki tagadja a gyilkosságok elkövetését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×