Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Sólyom: robbanásig feszült a helyzet a romagyilkosságok miatt

Magyarország becsületbeli ügyének nevezte a romákat ért gyilkosságsorozatot a köztársasági elnök. Sólyom Lászlót azután beszélt erről, hogy a miniszterelnöktől tájékozódott a kislétai gyilkosság és a többi cigányokat ért támadás nyomozásának állásáról, valamint a kormány intézkedéseiről.

A köztársasági elnök kijelentette: Magyarország a roma állampolgárai mellett áll a cigányokat ért támadássorozat miatt. Sólyom László a miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után elmondta, meg van győződve arról, hogy a rendőrség mindent megtesz, és minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy minél előbb az igazságszolgáltatás kezére kerüljenek a romákat ért támadások elkövetői.

"Együtt kell éreznünk az árván maradt gyerekekkel, a megcsonkított családokkal. Együtt kell éreznünk a cigány közösséggel, amely a gyilkosságsorozat egyedüli elszenvedője, és az a csoport, amelynek minden oka megvan arra, hogy rettegjenek, hiszen ők a célpont. Ez nem cigányügy, ez Magyarország stabilitását érinti, másrészt becsületbeli ügy" - fogalmazott az államfő.

Sólyom László korábban találkozott a nemzeti etnikai és kisebbségi jogok országgyűlési biztosával, akivel egyetértett abban, hogy halaszthatatlan a romakérdés megoldása.

"Robbanásig feszült a helyzet. Ha ez a helyzet tovább fokozódik, ha nem körvonalazódik megoldás, másrészt nem lesz érezhető a szolidaritás, akkor valóban robbanásveszélyes helyzettel állunk szemben. Olyan gyilkosságok történnek, amelyeket nem lehet kisebbíteni, ahol nincs magyarázat, ahol nincs DE szócska. Ezeket csakis egyértelműen el lehet ítélni, erre nincs feloldozás" - mondta az államfő.

Sólyom László biztos abban, hogy végül a gyilkosok veszítenek. Az államfő felkérte a lakosságot, hogy erkölcsileg is támogassák a cigányságot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×