Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Idén is azok szervezik a tűzijátékot, akik 2006-ban

Az idei augusztus 20-i tűzijátékot ugyan az a cég szervezi, amelyik a három évvel ezelőttit. Emlékezetes, hogy 2006-ban épp a tűzijáték idején érte el egy nagy vihar a fővárost, melynek következtében öt ember életét vesztette.

Az augusztus 20-i ünnepséget lebonyolító konzorcium része a Absolut Pyro Kft. is, amely a 2006-os tűzijátékot szervezte.

Szollár Domokos kormányszóvivő az InfoRádióban elmondta: konzultáltak a szervező céggel a 2006-os rendezvény tapasztalatairól, és egy sor biztonsági intézkedéssel próbálják elkerülni a korábbihoz hasonló esetet.

Elmondta azt is, hogy a rakpartokon 50 mentőegység lesz jelen, megnövelik a lépcsők és a kijáratok számát, így nem áll majd fenn az a veszély, mint 2006-ban, amikor túl kevés volt a kijárat.

Emellett 2,5 kilométer hosszan hangfalakat helyeznek el a szervezők, amelyeken keresztül minden jelenlévő azonnal meghallhatja a vészjelzést, ha azt kellene kiadni.

Az InfoRádió megkereste az augusztus 20-i tűzijátékot szervező Absolut Pyro Kft. ügyvezetőjét is, Losonczi Lóránt azonban nem nyilatkozott, arra hivatkozva, hogy nem ér rá, és az ügyben a Miniszterelnöki Hivatal illetékes.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×