Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
324.63
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Pető Iván: Ebbe az SZDSZ-be be se léptem

Eltemette a Szabad Demokraták Szövetségét annak egyik alapítója, Pető Iván. A politikus az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában elmondta: ez nem az a párt, amelybe belépett, és esélyt sem lát az SZDSZ túlélésére. Mindenesetre nem válik meg a tagságától, és a mandátumát sem adja vissza, de 2010-ben már nem akar indulni az országgyűlési választásokon.

Lazul a kapcsolata a Szabad Demokraták Szövetségével, az előző országgyűlési választások idején pedig azt is eldöntötte, hogy többet nem indul a képviselői tisztségért - mondta az InfoRádiónak Pető Iván, a párt egyik alapítója.

A politikus hozzátette: amióta az SZDSZ-ben olyasmik történtek, amik távol állnak az értékrendjétől, nem kívánt a párt nevében nyilatkozni, ám nem szeretett volna nyilvánosan összeütközésbe kerülni a szövetség megválasztott vezetőivel.

Pető Ivánt közölte: leginkább a Kóka János 2007-es elnökké választása után történtek háborították fel, és az, ahogyan a párton belül a választási csalási ügyet kezelték. Fodor Gábor elnökként pedig olyannyira elfogadhatatlan volt számára, hogy az általa képviselt politikával nem akart nyilvánosan konfrontálódni - magyarázta.

A politikus egyelőre nem kíván kilépni a pártból. Mint fogalmazott: "Az SZDSZ, ha tetszik, az én pártom, hiszen alapító tagja, viszonylag hosszú ideig elnöke, meghatározó politikusa voltam. Nagyon sok mindennek történnie ahhoz, hogy úgy érezzem, már nincs hozzá közöm".

"Ebbe az SZDSZ-be be sem léptem, ez nem az az SZDSZ, amit én annak neveztem, tehát ebből ki sem kell lépnem. Parlamenti képviselőként képviselem azt, amit helyesnek gondolok" - jelentette ki Pető Iván.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×