Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

"Sínen van" a pécsi Európai Kulturális Fővárosa programsorozat

A Hungarofest Kht. ügyvezető igazgatója szerint sínre került a pécsi Európa Kulturális Fővárosa programsorozat. Rubovszky Rita erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt, ahol úgy vélekedett: az utóbbi negyven évben a kultúrpolitika az intézményrendszer és az emberek kapcsolatára, nem pedig a közösségi kultúra építésére épült.

Ünnepi készülődéshez hasonló módon zajlik az Európa kulturális fővárosa programsorozat előkészítése: sok a vita, a veszekedés, ám végül mégis szép emlék marad - mondta a Hungarofest Kht. ügyvezető igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Új lendületet, energiát ad a szervezőknek, hogy Pécsnek immár erős polgármestere van, ám a következőkben így is sok lesz a konfliktus - tette hozzá.

Bár a projektben rengeteg pénz van - magyarázta Rubovszky Rita -, a rendezvénysorozat előkészítésére és lebonyolítására Essen ennek az összegnek a tizenkétszeresét, Isztambul pedig a negyvenszeresét költötték el. A jelenlegi helyzetben érthető, hogy nem Pécsett váltják majd egymást a világsztárok egy éven keresztül - jegyezte meg.

Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy legyen modell a kulturális léptékváltásra egy városban - vélekedett a Hungarofest Kht. ügyvezető igazgatója, aki szerint Pécsre mint Európa kulturális fővárosára és a programokra mindenki büszke lehet, még Essennel és Isztambullal összehasonlítva is.

Passzívan

A magyarok a kultúrát passzív, és nem aktív befogadóként fogyasztják, számukra a kultúra egyet jelent a kulturális intézményrendszerrel. A kultúrpolitika az elmúlt négy évtizedben - vagy talán még régebben - éppen erre, az eberek és az intézményrendszer kapcsolatára épült, és főként az utóbbi meglétéről, finanszírozásáról, átalakításáról, csak kevésbé a közösségi kultúra fejlődéséről szólt - mondta Rubovszky Rita.

A nyugat-európai országokban ezzel szemben a kultúra jórészt helyi kezdeményezésekhez, civil szervezetekhez kötődik, rengetegen vesznek részt amatőrként a kultruális életben, és a kereskedelmi médiumok is komolyabban kiveszik a részüket a kultúra közvetítéséből - fűzte hozzá.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×