Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
327.01
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Csányi Sándor a parlamenti többséget hibáztatja

Az OTP vezérigazgatója szerint a bankok megtettek mindent a válság kezelésében, ezért felesleges, hogy a bankszektor beszálljon a Kríziskezelő Alap feltöltésébe. Csányi Sándor úgy véli: a kialakult válsághelyzetért a kormány a felelős.

Csányi Sándor szerint a problémákra nem a Kríziskezelő Alap a megoldás, hanem néhányszor nemmel kellett volna szavazni a parlamentben. Az országgyűlésben ugyanis olyan törvényjavaslatok kerültek előterjesztésre, amelyek végül odavezettek, ahová a magyar gazdaság jutott - mondta az MSZP által létrehozott krízisalapról az OTP elnök-vezérigazgatója.

Csányi Sándor ezt arra reagálva jelentette ki, hogy az MSZP pénteki sajtótájékoztatóján

bejelentette: a párt azt kezdeményezi, hogy minden bank és pénzintézet nyereségéből utaljon át a krízisalapba. Az elképzelés szerint, amelyik bank és pénzintézet érintett a bankkártyaforgalomban, az a kártyákkal történt bolti fizetések után egy-egy forintot átutalhatna az alapba. Ez havonta 60-70 millió forinttal tölthetné fel az alapot.

Csányi Sándor elmondta: számításai szerint a magyar bankszektor tranzakcióból maximum 400 millió forint folyhatna be évente, tehát messze nem az a havi 50-60 millió forint, amiről az MSZP beszél.

"Én úgy gondolom, hogy a bankok megpróbáltak kellően rugalmasak lenni a válság levezetésében, hiszen például az OTP nagyban hozzájárult az ügyfelek problémáinak a kezeléséhez. Valóban mindent megtettünk, hogy csak azért, mert átmeneti nehézségek keletkeztek egy családban, ne kelljen kilakoltatni őket. Átütemeztünk, átmeneti moratóriumot adtuk, tehát sok módszert alkalmaztunk" fogalmazott az OTP vezérigazgatója, aki hozzátette: nem szeretné, ha egy ilyen ötlet - mint a Krízisalap - révén nem azok kapnák meg a kellő elismerést, akik végül az adományt adják, hanem az ötletgazda.

"A kormány nem karitatív szervezet"

A kormány ötletét nemrég "a populizmus szép példájának" nevezte a Bankszövetség elnöke. Felcsúti Péter úgy vélte: ebből az összegből semmit nem lehet megoldani, a szétosztása pedig valószínűleg túl sokba kerül. Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója az elnök felvetésére elmondta: a pénzvilág profitéhsége okozta a pénzpiaci válságot, ezért "bicskanyitogató", hogy a bankvilág tagjai érzéketlenek a válság miatt nehéz helyzetbe került emberek iránt.

{{keretes_cim}}

Az MSZP országos elnökségének tagjai egyhavi parlamenti fizetésüknek megfelelő összeget ajánlanak fel a krízisalapba - közölte Lendvai Ildikó, a párt elnöke. Az MSZP július 4-i kongresszusán a nehéz helyzetben jutott családok megsegítése érdekében a több mint ezer küldött és meghívott körében gyűjtést is szerveznek. (MTI)

A frakcióigazgató szerint két út van, az egyik, az együttműködést jelentő krízisalap, ebbe a tehetős pénzemberek, gazdasági szereplők is befizethetnek. Felcsúti Péter nyilatkozatával ezt a kinyújtott kezet utasította vissza - fűzte hozzá.

Ferge Zsuzsa szociológus az InfoRádióban úgy vélekedett: a bajba jutottak számára egymilliárd forinttal létrehozott krízisalappal nem lehet lefedni a rászorulók körét, bár pillanatnyi bajaikat megoldhatja. A szociológus szerint a pénz önmagában nem oldja meg a rászorulók helyzetét. Azoknál, akik nehéz helyzetbe kerültek, pszichés és neurotikus zavarok jelentkezhetnek, ezért emberi megerősítésre és tanácsadásra van szükségük a szociális munkásoktól - hangsúlyozta Ferge Zsuzsa.

Négy hazai karitatív szervezet is átgondolatlannak és helytelennek tartja a kormány által kezdeményezett krízisalap létrehozását. A Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága közös állásfoglalásásban állították: a kormány nem karitatív szervezet, a válság miatt bajbajutottak támogatásának legmegfelelőbb módja a karitatív szervezeteken keresztüli segítségnyújtás.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×