Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Bicskanyitogatónak" tartja az MSZP a bankok viselkedését

Az MSZP frakcióigazgatója szerint a kormány kezet nyújtott a pénzvilág szereplőinek, hogy együtt megoldhassák a jelenlegi gazdasági problémákat, de ezt a bankszövetség visszautasította. Tóbiás József az InfoRádiónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a bankoknak szerepet kell vállalni a válság kezelésében is.

A pénzvilág profitéhsége okozta a pénzpiaci válságot, ezért "bicskanyitogató", hogy a bankvilág tagjai érzéketlenek a válság miatt nehéz helyzetbe került emberek iránt - mondta Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója sajtótájékoztatóján.

A szocialista politikus arra reagált, hogy Felcsuti Péter, Magyar Bankszövetség elnöke a kríziskezelő alapról szólva csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, "szép példája a populizmusnak", mert ebből az összegből semmit nem lehet megoldani, a szétosztása pedig valószínűleg túl sokba kerül. A kereskedelmi bankoknak megvannak a saját társadalmi felelősségvállalási programjaik - válaszolta arra a kérdésre, tervezi-e a bankszövetség, hogy az alappal kapcsolatban valamilyen ajánlást fogalmazzon meg a tagjai számára.

Tóbiás József elmondta: nem hiszi, hogy az a jó válasz, hogy a bankoknak megvannak a saját programjaik, mert ha ez működne, akkor nem lehetne a médiában arról hallani, hogy több száz családot lakoltatnak ki, és bedőlnek a hazai kis- és középvállalkozások azért, mert a bankok megvonták tőlük a forgóeszköz-hitel finanszírozást.

Utalt arra, hogy a magyar bankszektor az elmúlt öt évben az európai bankszektor nyereségátlagának kétszeresére tett szert, eközben pénzforgalmi mutatói, amelyek a vállalkozások forgóeszköz-hitelállományát, személyi hitelezéseit mutatják, közel a nullával egyenlőek az európai unió bankszektorának átlagához képest.

Száz milliárdos profit

Megemlítette, hogy 2009 első negyedévében a hazai bankszektor nettó adózás utáni profitja 100 milliárd forint volt. Ezek után kicsit cinikus Felcsuti Péter sajtótájékoztatója - vélekedett Tóbiás József.

A frakcióigazgató szerint két út van, az egyik, az együttműködést jelentő krízisalap, ebbe a tehetős pénzemberek, gazdasági szereplők is befizethetnek. Felcsuti Péter nyilatkozatával ezt a kinyújtott kezet utasította vissza - fűzte hozzá.

Tóbiás József szerint ha a problémákat nem sikerül együttműködve megoldani, akkor olyan intézkedéseket kell hozni, amely rákényszeríti a bankokat, hogy vállaljanak szerepet minden nehéz helyzetben lévő család megmentésében.

A politikus megismételte az MSZP-frakció korábbi javaslatát, amelyben arra kérték a kormányt: a bankokkal közösen tegye lehetővé, hogy a devizahitelesek megsegítéséről szóló hétfőn elfogadott törvény brüsszeli jóváhagyásáig se költöztessék ki a lakásukból az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került adósokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×