Infostart.hu
eur:
365.1
usd:
325.79
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa

Kovács László: "Európában nem lehet az asztalt verve eredményt elérni"

Az uniós tagság megnövelte Magyarország érdekérvényesítő képességét, az ország vonzerejét a befektetők körében - mondta Kovács László, az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa az MSZP európai parlamenti kampányzáróján csütörtökön a Millenáris Teátrumban.

Kovács László emlékeztetett, hogy a közös uniós kasszából 2007-2013 alatt 9 ezer milliárd forintnyi támogatás jut. A biztos hangsúlyozta: az uniós tagság Magyarország számára jó dolog, sokkal jobb a világgazdaság első számú tényezőjének tagja lenni, részese lenni a döntéseknek, egy egységes belső piacnak, mint kívülállóként elviselni a döntéseket.

Az uniós tagságnak köszönheti Magyarország azt is, hogy talpon marad a válság alatt - közölte Kovács László. Megjegyezte, hogy a jóval gazdagabb Izland hetek alatt összeomlott, míg Magyarország talpon maradt. Közölte, hogy nemcsak a húszmilliárd eurós hitel segített, hanem az is, hogy az uniós döntéshozók elfogadták az európai gazdaság talpraállításának tervét.

Kijelentette, aki azt állítja, hogy Magyarország sereghajtó az EU-n és a térségen belül, az jó ideje nem olvasott újságot és nem nézett hírműsorokat.

Ennek kapcsán elmondta, hogy 2006 őszén majdnem tízszázalékos volt az államháztartási hiány, ami azóta viszont 3,6 százalékra csökkent, és idén, illetve jövőre is négy százalék alatt marad. Hozzátette, hogy 17 tagállamban ennél jóval magasabb ez a mutató, és vannak államok, amelyekben 10 százalék felett áll.

A munkanélküliségről azt mondta, hogy Magyarországon 9,9 százalék, de Szlovákiában, a balti államokban 10 százalék felett van, míg Spanyolországban körülbelül 17 százalék.

Elmondta, hogy a nemzeti össztermék tekintetében a térségben csak Szlovákia, Szlovénia, Csehország és Észtország van előttünk, mögöttünk viszont öten állnak. Véleménye szerint ezek azt mutatják, hogy az ország a térségben középen áll.

Kitért arra is, hogy a nyolc lista közül, amelyekre szavazni lehet, ötöt olyan pártok állítottak, amelyek már voltak kormányon. Véleménye szerint sokat elárul róluk, hogy mit tettek kormányon, illetve ellenzékben. Azt is megjegyezte, hogy a jelöltek esetében fontos, hogy másokat is meg tudjanak győzni, mert ha ez nem sikerül, akkor nem lesz meg a többség a Magyarország érdekeit szolgáló fontos javaslatokhoz.

Kovács László hangsúlyozta, hogy nem az MSZP volt elnökeként, hanem az európai bizottság tagjaként vesz részt a rendezvényen.

A biztos szomorúnak nevezte, hogy Magyarország egyike azoknak a tagállamoknak, ahol a legkevesebb ember gondolja azt, hogy az uniós tagság jó lenne, pedig véleménye szerint a tények éppen ennek az ellenkezőjét bizonyítják.

"Európában nem lehet az asztalt verve eredményt elérni" - hangoztatta Kovács László. A politikus beszéde végén arra kérte hallgatóit, hogy mindenki vigyen magával legalább öt, de inkább tíz embert.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Európa-szerte heves vitát váltott ki az a térkép, amelyet az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezető politikusa osztott meg az X-en. A bejegyzésben szereplő térkép egy olyan Németországot ábrázolt, amely magába olvasztotta Ausztriát, Luxemburgot, Svájc nagy részét, valamint Franciaország, Lengyelország, Olaszország és más európai államok egyes területeit - írta meg a NEXTA és az Azernews.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×