Infostart.hu
eur:
385.29
usd:
331.57
bux:
121674.33
2026. január 16. péntek Gusztáv

Kész az MSZP 2010-es budapesti listája - mi a nagy sietség oka?

A jövő héten kerül az MSZP budapesti küldöttértekezlete elé, az országos elnökség és az illetékes bizottság azonban már elfogadta a párt 2010-es fővárosi választási listáját, amelyről sok nagy név hiányzik. Van, aki korainak tartja a névsor összeállítását, és olyan is, aki szerint nincs is értelme, mert az EP-választás után úgyis új pártvezetésre lesz szükség, és a listát visszavonják.

Az MSZP országos elnöksége kedden, a fővárosi kerületek szocialista küldöttcsoportjai csütörtökön fogadták el választási listát, amelyen nem szerepel többek között Kiss Péter, Hiller István, Filló Pál, Csiha Judit, Baráth Etele és Hárs Gábor sem.

A fővárosi névsort Lendvai Ildikó pártelnök vezeti (az elnök hagyományosan első a budapesti listán - írta ezzel kapcsolatban a Népszabadság), a második Burány Sándor, a fővárosi MSZP elnöke, majd Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettesek, Molnár Zsolt és Steiner Pál következnek. Befutónak látszó (15-ik) helyen szerepel Budai Bernadett kormányszóvivő, aki a lap információi szerint a Ferencvárosban indul.

A lap szerint ugyan a lista összeállítása sokaknak korainak tűnhet, ám a Jász-Nagykun-Szolnok megyei pártszövetség is elkészítette már a magáét, és több más megye is erre készül - még az EP-választás előtt. Ennek több oka is van: egyfelől nem kívánják személyi vitákkal, helyezkedésekkel terhelni a következő időszakot, másfelől így könnyebben biztosítható a mostani meghatározó politikusok parlamentbe jutása.

Technikai értelemben ráadásul a budapesti szervezet (a többi megyei szövetséghez hasonlóan) csak a saját területi listájának összeállítása fölött dönthet, az országos lista névsorába nincs érdemi beleszólása.

A listás helyek viszont felértékelődnek, különösen a pécsi vereség után - eszerint ugyanis nem elképzelhetetlen, hogy az MSZP minden várakozáson alul szerepel az egyéni körzetekben 2010-ben. Így csak listás helyről lehet majd bejutni, s nem mindegy, hogy ki van előrébb.

Csak listáról lehet bejutni?

A Hírszerző szerint a szocialisták egyenesen azzal számolnak Pécs után, hogy a párt egyetlen egyéni körzetet sem nyer, hacsak 2010-re nem javul nagyságrendekkel támogatottsága. Ha pedig tényleg nincs egyéni választókerületük, akkor mintegy 90 képviselőjük juthat be a parlamentbe, nagy részük országos listáról. Vagyis aki nem a megyei listák élén szerepel, vagy nincs jó helye az országos listán, annak nincs nagy esélye a képviselőségre.

Az internetes lap információi szerint a budapesti szervezet a párt több vezető politikusával is tárgyalt: kérték, hogy a várható választási eredményre való tekintettel az országos listáról pozíciójuknál fogva amúgy is bejutó, egyébként budapesti képviselő-jelöltek ne a fővárosi listát terheljék.

Budapesti forrásaik szerint a kerületek jelölései alapján állították össze a listát, és a 23 kerületből 18-20 nem javasolta Kiss Pétert, illetve Hiller Istvánt, ezért maradtak le ők.

"Cserébe" a fővárosi szervezet a most még csak az előkészítés előtti fázisban lévő országos listán az első ötbe jelöli mindkettőjüket. Ami azért erős jelölés, mert rajtuk kívül csak egy politikus listára kerülését kéri - az első húszba - Budapest: Kökény Mihályét, aki a mostani közvélemény-kutatások alapján valószínűleg nem jut ki Brüsszelbe.

A Hírszerző szerint az igazi nagy kérdés persze az, hogy ki lesz az országos listavezető, vagyis az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Ez már ma is téma a pártban, de egyelőre még nem hogy nevet nem lehet hallani, de még arról sem alakult ki egyértelmű többségi vélemény, hogy emblematikus pártpolitikusnak, netán egy feltörekvő fiatalnak, vagy esetleg mégis egy "külsősnek" kellene adni ezt a lehetőséget.

Van egyébként olyan fővárosi képviselő is, aki a Népszabadságnak úgy vélekedett: az EP-választás után úgyis új pártvezetésre lesz szükség, így a mostani budapesti listát visszavonják, és újat állítanak - új szempontok szerint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×