Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Május végére elkészül a Szabadság híd felújítása

A díszkivilágítással együtt pünkösdre, azaz május végére befejeződik a Szabadság híd csaknem két éve kezdődött felújítása - közölte Demszky Gábor főpolgármester.

A csaknem két éve kezdődött, 5,6 milliárd forintos felújítást mintegy 2,5 milliárddal támogatta az Európai Unió - mondta Demszky Gábor.

A főpolgármester hozzátette: a 4-es metró építése miatt még hónapokig csak tömegközlekedési járművek haladhatnak Buda felől a Kálvin téren át, ahol az állomásfödém októberre készül el. Pestről Buda felé személygépkocsik is közlekedhetnek a Kálvin téren.

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes megjegyezte: a Szabadság híd felújítása jelképe annak, hogy a budapestiek élni tudnak azzal a lehetőséggel, amit az EU-támogatások nyújtanak.

Demszky Gábor a 4-es metróval kapcsolatban elmondta, hogy az építkezés félútnál tart. Május 18-án megkezdődhet a Keleti pályaudvarhoz vezető alagutak fúrása a Duna alatt, s ennek során a kitermelt földet a Gellért térnél emelik majd ki. A főpolgármester azt reméli, hogy az Etele tér és Baross tér közti első szakasz 353 milliárd forintos költségéhez az 200-250 milliárd forintos európai uniós támogatásról "még ebben a ciklusban döntés születhet". Tájékoztatása szerint az év második felére elkészülhet az Erzsébet híd díszkivilágítása is. A költségek felét a japán kormány állja, 130 millió forintot pedig a főváros fizet. A különleges fénytechnikájú díszkivilágítás kialakításáról a hétvégén Budapesten tájékozódik a japán hercegi pár - jegyezte meg.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×