Infostart.hu
eur:
355.93
usd:
308.1
bux:
132390.96
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Török Gábor: Gyurcsány-bébik az új kentaur kormányban

Legalább két kormány és legalább három érdekkör található meg a jelenlegi kabinetben, amelyben jelen vannak az úgynevezett Gyurcsány-bébik is - véli a Vision Consulting igazgatója. Ez utóbbi csoport a volt miniszterelnök politikai irányvonalát viszi tovább.

Kentaur kormánynak nevezte az új kabinetet Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. Ahogy az elemző elmondta, legalább két kormány és három érdekkör jelenik meg a tagok összetételében.

A politikai kommunikáció és a válságkezelő szempontok azt indokolták, hogy legyen egy erős, el nem kötelezetett, pártokhoz nem kötődő része a kabinetnek, akik a kulcspozíciókat, a pénzügyi vagy a gazdasági tárcát kapják meg. Az előbbi posztra Oszkó Péter, a Deloitte vezérigazgatója kerül, míg az utóbbira Vahl Tamás, a Német-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke. Török Gábor rámutatott: az új miniszterelnök olyan embereket válogatott ide, akik meg tudják jeleníteni az üzleti élet arculatát.

De helyet kaptak olyan emberek is a Bajnai-kormányban, akik már az előzőben is benne voltak, és akik az MSZP vezérkarához tartoznak, például Szekeres Imre vagy Kiss Péter. Õk a Gyurcsány Ferenc előtti szocialista pártot jelenítik meg.

A harmadik érdekkört az elemző szerint az úgynevezett Gyurcsány-bébik alkotják, például Ficsor Ádám, aki a korábbi miniszterelnök kabinetfőnöke volt, vagy Molnár Csaba, akit szintén Gyurcsány Ferenc ültetett elsőként miniszteri székbe. Õk a gyurcsányi, vagy inkább a Gyurcsány utáni MSZP-t képviselik - mutatott rá Török Gábor.

Ez utóbbi csoport mutatja, hogy a távozó kormányfő nem veszítette el támogatóit és továbbra is befolyása van a politika alakítására, köze van az új kabinethez. Az új miniszterelnök, Bajnai Gordon pedig szintén szövetségese Gyurcsány Ferencnek.

Átalakulóban az MSZP?

Eközben a szocialista párton belül egyre többen tekintenek a 2010 utáni időszakra. Megjelenik egyfajta bukási pánik a párton belül, ez pedig felerősítheti az egyéni stratégiákat. Török Gábor szerint egyre több párttag számára lesznek fontosak a baloldali értékek, sokan válnak majd a kabinet baloldali kritikusává.

Innen pedig már csak egy lépés az, hogy azt mondják: a neoliberális Bajnai Gordonnal nem lehet nekivágni a következő választásoknak, ez ugyanis sérti az MSZP érdekeit. Török Gábor szerint ezért az új kormányfőnek mindössze hónapjai vannak arra, hogy túljusson a nehezén.

Ezt a forgatókönyvet csak az írhatja felül, ha Bajnai Gordon növelni tudja népszerűségét. Ez azért lehetséges, mert a szocialistáktól elpártoltak most a bizonytalanok táborát növelik, így ők egy számukra kedvezőnek ítélt fordulat esetén ismét az MSZP táborát erősíthetik.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mik meg nem történnek! Egy kutya kihúzta a bokor aljáról a vb-trófeát
vb-sztorik

Mik meg nem történnek! Egy kutya kihúzta a bokor aljáról a vb-trófeát

A csütörtökön kezdődő észak- és közép-amerikai labdarúgó-világbajnokság előtt az Infostart felidéz néhány különleges epizódot a tornák történetéből. Nem elsősorban olyanokat, amelyek az eredményekhez, a pályán történt eseményekhez kapcsolódnak, inkább olyanokat, amelyek mégis jellemzőek és emlékezetesek. Ezúttal 1966 a téma, az angolok eddigi egyetlen aranyérmét hozó futball-vb, amely után kis híján nem tudták átvenni a Rimet-kupát.

Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Nemcsak a fizikai infrastruktúra kialakítása okoz gondokat több uniós tagországnak, hanem a jogi átültetés kapcsán is jelentkeznek bizonyos gondok – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet igazgatója az Európai Unió Migrációs és Menekültügyi Paktumáról. Marsai Viktor figyelmeztetett: ha a magyar kormány nem lesz hajlandó végrehajtani a paktum kötelezően előírt intézkedéseit, akkor a napi egymillió eurós bírság továbbra is „ketyegni fog”, sőt akár még kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarországgal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Árokszállási: Magyarország nem 2030-ra, hanem csak 1-2 évvel később áll majd készen az euróra

Árokszállási: Magyarország nem 2030-ra, hanem csak 1-2 évvel később áll majd készen az euróra

Kármán András pénzügyminiszter céljánál csak 1-2 évvel későbbre valószínűsíti az eurózónába való belépést Árokszállási Zoltán, az MBH vezető elemzője, aki a tartósan 2 százalékos infláció elérését tartja a legnagyobb kihívásnak. A vagyonadó mindössze a GDP 0,3 százalékának megfelelő bevételt hozhat a költségvetésnek, "ha nagyon jól csinálják", miközben jelentős kockázatokat hordoz. A forint árfolyama tartósan a 360-as szint körül alakulhat, 2027-re is erre számítanak. A vendégmunkások behozatalának részletes stopja egy-két éve, feszesebb munkakerőpiac mellett húzós lépés lehetett volna, most kevésbé, és a magyar bérszínvonal indokolhatja a lépést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×