Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
325.99
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Tölgyessy Péter rettenetes évet jósol

Magyarországnak újra többségi kormánya van, ám az nem szakértői, és képtelen megvédeni a baloldalt a katasztrofális vereségtől - mondta Tölgyessy Péter. Kitért arra is, hogy Bajnai Gordon megválasztása előtt nem találkozott az államfővel.

Bajnai Gordon igyekezett kívülről behozni embereket, de az új kormány döntően a régi maradt, az összetétele alapján pedig tipikusan politikai, nem pedig szakértői kabinet, még akkor is, ha van gazdasági tartalma, és valóban válságkezelő kormány akar lenni - mondta Tölgyessy Péter a Magyar Rádió 180 perc című műsorában.

Nyilvánvaló, hogy Bajnai Gordon múlt hete arról szólt, hogy az MSZP-t valahogyan beillessze a kormányba, és ezzel lehet akár még egy évet is szerezni, de a baloldal biztosan nem menthető meg a kudarctól. A kormány egyébként, Tölgyessy Péter szerint, tipikusan szocialista módon állt fel, nyíltan most sem fordult szembe senki Bajnaival, de az alkotmányjogász biztos abban, hogy az MSZP fokozatosan megpróbálja majd a miniszterelnököt saját képére formázni, és ősszel akár még könnyítések is jöhetnek.

Tölgyessy Péter úgy látja, Bajnai Gordon semmilyen újdonságot nem mondott kedden, pedig egy hét után ez elvárható lett volna. Az egyetlen új elem, hogy a kormánytagok kevesebb fizetést kapnak majd, ami nyilvánvalóan csak gesztus értékű lépés, de nem volt szó például arról, hogy mi lesz a Reformszövetség programjával. Fontos ugyanakkor - hangsúlyozta Tölgyessy Péter -, hogy Bajnai Gordon hosszú idő óta először a valóságot mondta, és végre nem adót emel, hanem onnan veszi el a pénzt, ahova elfolyt, és ami miatt a többi melllett ide jutott az ország.

Az alkotmányjogász felhívta a figyelmet arra is, hogy Bajnai Gordon megválasztása előtt nem találkozott a Sólyom László köztársasági elnökkel, nem tartotta fontosnak ismertetni vele a programját, ami, még ha erre a találkozóra most sor is kerül, semmiképp nem szokványos dolog.

A SZDSZ szerepe az alkotmányjogász szerint most újra megerősödött, és bár a párt látszólag kívül maradt, azzal, hogy egyértelmű igent mondott Bajnaira, felelőssége teljes. Az SZDSZ-szel élethalál harcot vívó MDF valószínűleg tovább játszik majd, most is megtörténhet, hogy a kormányt fórumos szavazatok segítik ki, miközben a Bokros Lajost is a soraiban tudó párt élesen bírálja is majd a Bajnai-kabinetet.

A Fidesz stratégiája várhatóan nem változik, a legnagyobb ellenzéki párt azt fogja ismételgetni, hogy Gyurcsány Ferenc embere maradt a kormányon, miközben a volt kormányfő felelősségre vonását követeli, és azt hangsúlyozza, hogy nincs szükség ekkora megszorításokra. Tölgyessy szerint azonban ez nem igaz, ezek a lépések elkerülhetetlenek, a legnagyobb ellenzéki párt így csapdába viszi magát.

Tölgyessy Péter a mostaninál is indulatosabb politikai hangulatot jósol, arra számít, hogy "rettenetes évünk" lesz. A júniusi népszavazást szerinte a Fidesz és az egész jobboldal népítéletként fogja majd fel, és mivel pont ekkora jönnek a Bajnai-csomag részletei, a kormány nem is nagyon lesz képes védekezni. A júniusi EP-választások vége így akár 70 százalék fölötti Fidesz-siker is lehet, amire a modern demokráciákban nem igen volt példa, innentől kezdve pedig nagyon nehéz lesz stabilan kormányozni.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×