Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
325.99
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

"Polihisztor" miniszterekkel veszi körül magát Bajnai

Több olyan miniszter is van Bajnai Gordon kormányában, akik korábban teljesen más tárcákat irányítottak. Az inforadio.hu összeállításából kiderül, gond nélkül lehet valaki energiaügyi tárcavezetőből kancelláriaminiszter, vagy éppen pénzügyminiszterből az igazságügyi tárca vezetője.

A tárcát váltogató miniszterek közül elsőként az MSZP egyik legnagyobb befolyással bíró pártpolitikusát, Kiss Pétert kell megemlíteni, aki az 1994-ben hivatalba lépő Horn-kormány tagjaként a munkaügyi tárca vezetőjeként kezdte miniszteri pályafutását. Ezután Medgyessy Péter kormányában és Gyurcsány Ferenc mindkét kabinetjében is a Miniszterelnöki Hivatalt vezette.

Sokáig kérdéses volt szerepe Bajnai Gordon kormányában, míg kettejük megállapodása értelmében kancelláriaminiszter helyett társadalmi egyeztetésért felelős tárca nélküli miniszter, valamint a kormányfő második számú helyettese lett.

Kiss Pétert a 34 éves Molnár Csaba váltja a Miniszterelnöki Hivatal élén. A jogász végzettségű politikus meglehetősen nagy ugrással került a kancellária élére, hiszen a második Gyurcsány-kabinetben még a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium élén állt, és mindössze öt hónapja volt, hogy beletanuljon a miniszterkedésbe.

DraskovicsTibor miniszteri karrierje is furcsának mondható, hiszen a 2004-ben felálló Medgyessy-kormányban a pénzügyi tárca vezetőjeként kezdte, majd ott is folytatta Gyurcsány Ferenc első kormányában egészen 2005-ig. Az 54 éves jogász végzettségű politikus a hivatalosan kedden távozott miniszterelnök második kormányában 2007 júliusa és 2008 februárja között a már megszűnt kormányzati koordinációért felelős tárca nélküli miniszterként tevékenykedett, majd az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium élére helyezték. Bajnai Gordon kormányában is igazságügyi miniszterként fog tevékenykedni.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×