Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
325.99
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kartellbírsággal sújtott céget vezetett a gazdasági miniszterjelölt

Több éven át húzódó bírósági eljárásban is megállapították a Gazdasági Versenyhivatal még 2006-ban született döntésének helyességét: az akkor Vahl Tamás mostani gazdasági miniszter-jelölt irányította SAP-t 690 milliós bírsággal sújtották, mert nemcsak több egyetem által kiírt pályázatok eredményét, hanem már magukat a pályázatokat is befolyásolta cége.

A tisztességes piaci verseny kartellezés útján való befolyásolása az állami források magáncélra történő megkárosítását jelenti; az ilyen típusú megállapodásokban részt vevő szakember hitelessége a gazdasági tárca élén megkérdőjelezhető - áll a Transparency International magyar tagozatának Bajnai Gordonhoz írott nyílt levelében.

A TI a gazdasági tárca élére jelölt Vahl Tamás SAP-s múltjára utal. A nemzetközi cég ellen még 2004 novemberében kezdett versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal, mely végül az IBM-mel és az ISH Kft.-vel együtt marasztalta, az akkori viszonyok között rekordbírságnak számító büntetéssel a kartellezésben (utóbb a bíróságok által is megerősítetten) bűnősnek talált céget.

Az SAP-nek 690 millió forintot kellett fizetnie, miután a GVH megállapította, "öt magyarországi egyetem által, gazdálkodásirányítási, illetve kórházi informatikai rendszerekre kiírt közbeszerzési eljárások együttes elnyerése érdekében versenykorlátozó módon működött együtt" a három cég.

A vizsgálat megállapításai szerint a cégek ráadásul egyes pályázatok előkészítésében is részt vettek, magyarul a ráhatásuk volt a kiírások szövegezésére is.

Az SAP-nak Vahl Tamás irányítása alatt ráadásul nem is ez volt az egyetlen kartellezős ügye. Ugyancsak bíróságig jutott, és alig fél éve zárult le az az ügy, melyben a GVH az SAP-t és a Synergont marasztalta, igaz, lényegesen kisebb összegekkel, mivel egy a győri önkormányzat által kiírt tenderen együttműködtek. A két cég a GVH egy másik döntése szerint kartellezett a Paksi Atomerőmű egy tenderén is.

A Transparency International Magyarország nagyra értékeli, hogy a gazdasági válság kezelését célzó programja kiemelt helyen foglalkozik a korrupció elleni küzdelemmel. A kormányzati intézkedések sikere nagymértékben függ az azokat végrehajtó vezetők szakmai és etikai hitelességétől - áll a szervezet levelében. Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy a nemzeti fejlesztési és gazdasági tárca várományosa által korábban vezetett cég a Gazdasági Versenyhivatal (majd a Fővárosi Bíróság, és jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla) döntése értelmében olyan megállapodásokat kötött, amelyek alkalmasak voltak a verseny eredményének befolyásolására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×