Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
325.99
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kormányváltás: A Fidesz-KDNP nem szavaz a bizalmatlansági indítványra

A Fidesz és a KDNP képviselői nem nyomnak gombot a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán, de bent lesznek az ülésteremben, és a vitában is részt vesznek - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető a két párt frakcióülése után újságíróknak. Tartózkodni fognak a szavazáson az MDF immár független képviselői is.

A Fidesz és a KDNP képviselői úgy döntöttek, hogy az alkotmányos alapintézmények, a jogállam és a demokrácia iránti tiszteletből részt vesznek a vitában, felszólalnak, és elmondják érveiket, ugyanakkor a konstruktív bizalmatlansági indítvány ilyen módon való alkalmazását olyannyira méltatlannak tartják a jelenlegi helyzetben, hogy szavazni nem fognak.

Navracsics Tibot frakcióvezető az MTI kérdésére elmondta, hogy az új kormányfő eskütételén is bent lesznek, és nem vonulnak ki Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök beszédéről sem. "Örömmel meghallgatjuk" - jegyezte meg.

Szintén kérdésre azt mondta, nem fognak kivonulni Bajnai Gordon beszédeiről sem, ha megválasztják őt miniszterelnöknek.

Ugyancsak kérdésre azt mondta, semennyire nem tartják szakértőnek a most megalakuló kormányt. Az újságírók Orbán Viktort is kérdezték a nyilvánosságra került kormánylistáról, de a Fidesz elnöke elhárította a kérdéseket.

Az MDF az előre hozott választásért

Bajnai Gordon eddig ismert programja nem az MDF által támogatható program. A konstruktív bizalmatlansági indítvány szavazása során a Magyar Demokrata Fórum azt javasolja képviselőinek, hogy a tartózkodó gomb megnyomásával szavazzanak. - olvasható Dávid Ibolya pártelnök közleményében.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×