Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
326.02
bux:
142903.53
2026. november 6. péntek Lénárd

MSZP-elnökválasztás: Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Szekeres Imre mögött a megyék

Főként Lendvai Ildikót, Kiss Pétert és Szekeres Imrét látnák szívesen pártelnökként a különböző megyék szocialista politikusai és küldöttei az MTI-hez eddig beérkezett tíz állásfoglalás alapján. Ezek közül négyben elsődleges jelöltként nevezték meg a frakcióvezetőt, két megyében pedig nem hozták nyilvánosságra a döntést.

A Borsod megyei szocialisták leginkább Lendvai Ildikó pártelnökké választását javasolják. Gúr Nándor megyei elnök az MTI-nek elmondta: szerda este a párt megyei szervezetének vezetői, országgyűlési képviselői és tisztségviselői értekeztek. A megbeszélésen négy politikust neveztek meg, aki szerintük alkalmas lehet az elnöki posztra: Lendvai Ildikót, Kiss Péter alelnököt, Szekeres Imre elnökhelyettest és Mesterházy Attila alelnököt.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnökség által összehívott - a kongresszusi küldöttek és a helyi pártszervezetek vezetőinek bevonásával megtartott - megbeszélés keretében lezajlott szimpátiaszavazáson Szekeres Imre kapta a legtöbb szavazatot - közölte Iváncsik Imre megyei elnök. A szavazáson Kiss Péter és Lendvai Ildikó is kapott voksokat, de a honvédelmi miniszter támogatottsága "kiemelkedő volt" - tette hozzá a politikus.
A Tolna megyei kibővített pártelnökség a jelölőbizottság számára három jelöltet - Lendvai Ildikót, Szekeres Imrét, és Kiss Pétert - javasol országos pártelnöknek, de közülük a megye túlnyomó többsége a frakcióvezetőt támogatja. Harangozó Tamás megyei elnök jelezte, a végleges döntést a megyei párt legfőbb döntéshozó szerve, a megyei küldöttgyűlés pénteki, soron kívüli ülésén - a tagság véleményének kikérése után - fogja meghozni.

Komárom-Esztergom megye MSZP küldötteinek többsége Lendvai Ildikó pártelnökké választását támogatja, de kapott jelölést Kiss Péter, Szekeres Imre és Mesterházy Attila is - mondta el szerdán este a rendkívüli megyei küldöttgyűlés után Lukács Zoltán, a párt megyei elnöke.

Az MSZP Békés megyei elnöksége az országgyűlési képviselőivel és kongresszusi küldötteivel szerda este tartott kibővített ülésén úgy döntött: a jelölő bizottság számára szintén Lendvai Ildikót, Kiss Pétert és Szekeres Imrét javasolják - erről Varga Zoltán megyei elnök tájékoztatta közleményben az MTI-t.

Kiss Pétert és Lendvai Ildikót is támogatják lehetséges elnökjelöltként a Zala megyei szocialisták - közölte a szimpátiaszavazás eredményét Baracskai József megyei elnök szerda este.

Támogatják Bajnai Gordont is

A Somogy megyei szocialisták Lendvai Ildikó jelenlegi frakcióvezetőt szeretnék pártelnöknek. Erről Kolber István, a párt megyei elnöke tájékoztatta szerda este az MTI-t az elnökség kongresszusi küldöttekkel kibővített ülését követően. Közölte: pártelnöknek Kiss Pétert, Lendvai Ildikót és Szekeres Imrét javasolják, de közülük "kimagasló többséggel" a frakcióvezető megválasztását támogatják.

A fővárosi szocialisták már kedden állást foglaltak. Közleményük szerint Lendvai Ildikót, Kiss Pétert és Szekeres Imrét is alkalmasnak tartják pártelnöknek, ezért azt javasolják, hogy mindhárman vegyenek részt a megmérettetésben.

A hajdú-bihari szocialisták és a Fejér megyeiek is állást foglaltak a pártelnökjelölésről, de a neveket nem hozták nyilvánosságra.

Oláh Lajos Hajdú-Bihar megyei pártelnök erről mindössze annyit mondott: a pártelnöki posztra - az eddig nyilvánosságot kapott politikusok mellett - a debreceni tanácskozáson más jelöltet is megneveztek.

Horváth András Fejér megyei elnök a lehetséges jelöltekről azt mondta: több politikust is javasoltak, de a neveket nem kívánják nyilvánosságra hozni.

Bajnai Gordon támogatása mellett is állást foglaltak a Jász-Nagykun-Szolnok, a Tolna, a Komárom-Esztergom, a Békés, a Hajdú-Bihar megyei és a fővárosi szocialisták.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×