Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
326.02
bux:
142903.53
2026. november 6. péntek Lénárd

Bajnainak nem fog fájni, ha lemond a fizetéséről

Sajtóhírek szerint Bajnai Gordon havi egy forint fizetésért lesz kormányfő. Nem kell félteni az új miniszterelnök-jelöltet, hiszen tavalyi vagyonnyilatkozatából kiderül: rendszeres fizetés nélkül is van mit a tejbe aprítania, és nem fog megszorulni, ha lemond havi másfél millió forintról.

Több internetes hírportál is arról értesült, hogy a jelenlegi gazdasági miniszter előre kikötötte: csak havi egy forintért vállalja el az ország vezetését. A nagylelkű felajánlást állítólag azért tette, mert úgy véli: súlyos helyzetben a kormánynak szimbolikus döntésekkel is ki kell fejeznie, hogy a válságkezelés nemcsak a lakosság, hanem a nemzet közös ügye.

A leendő miniszterelnök nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatából kiderül: nem fog megszorulni a kormányfői fizetés nélkül, és fenn tudja tartani két budapesti (egy XII. és egy XXII. kerületi) lakását, tihanyi üdülőjét, amely fele részben van a birtokában, etyeki zártkertjét és nemesnádudvari présházát, valamint BMW gépkocsiját.

A nyilatkozatból kiderül, hogy Bajnai Gordon a Gyurcsány-kormány egyik leggazdagabb minisztere. Bevallása szerint 170 millió forintja van befektetési alapban, 24,5 milliós biztosítással rendelkezik, és pénzintézettel szembeni számlakövetelése összesen mintegy 16 millió forintot tesz ki. Követelése magánszemélyekkel szemben 51 millió forint, és bár nem tagja egy felügyelőbizottságnak sem, egy részvénytársaság öt százalékos részvényese.

Gazdasági miniszterként egyébként közel havi bruttó 1,3 millió forintot keres. Azzal, hogy lemondott kormányfői járandóságáról, valószínűleg havi bruttó másfél millió forintot dobott el - legalábbis ennyit keres Gyurcsány Ferenc a vagyonnyilatkozata szerint.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×