Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
326.02
bux:
142903.53
2026. november 6. péntek Lénárd

Az OIT ismét elítélte Gyurcsány bírókat sértő megjegyzéseit

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megerősítette korábbi közleményét, amelyben elítélte a miniszterelnöknek az igazságszolgáltatási szervek függetlenségét megkérdőjelező kijelentéseit. Sólyom László köztársasági elnök kiállt a bírói kar mellett.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács pénteki határozatában ismét elítélte a miniszterelnök sértő megjegyzéseit - mondta Fazekas Sándor, a testület elnökhelyettese. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP szombati kongresszusán azt mondta: a bíróságok és az ügyészségek bizonyos döntései azt az érzést keltik, hogy a döntéshozók egy része a Fidesz érdekei szerint jár el.

A testület március 21-én utasította vissza először a miniszterelnök sértő megjegyzéseit. Az OIT határozatában megköszönte Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy kiállt a bírói kar mellett.

Fazekas Sándor hozzátette: napokon belül nyilvánosságra hozzák az ülés jegyzőkönyvét. Az azon szintén részt vevő Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter azt mondta: az igazságszolgáltatás függetlensége a demokratikus jogállam egyik legfontosabb alapértéke.

Mint nyilatkozta: "Magyarországon az igazságszolgáltatás elfogulatlanul, pártatlanul működik, ezen őrködni mindenkinek kötelessége. Ez nem elsősorban a kormány dolga, de ami a kormányon múlik, például a rendőrség függetlenségének megőrzése, azért mindent megtesz."

A miniszter arról is beszélt: az is nagyon fontos, hogy az igazságszolgáltatás minden szereplője, a rendőrség, a bíróság és az ügyészség is ne csak intézményesen legyen pártatlan, hanem minden lépésével ennek a pártatlanságnak a látszatát erősítse. Draskovics Tibor szerint így elkerülhető minden olyan helyzet, ami a pártatlanságot megkérdőjelezi, vagy azt sugallja, hogy elfogulatlan döntés született.

"Fontos, hogy ebben az országban mindenki azt hihesse, hogy az igazságszolgáltatás az alkotmányos elveknek megfelelően pártatlanul működik. Ez a bizalom a jogállam egyik alapja, ezt a bizalmat megerősíteni, garantálni közös kötelességünk ebben a testületben is. Ilyen tartalmú kiegészítést javasoltam a testület határozatához, és sajnálom, hogy ezt a testület nem tette magáévá" - fejtette ki Draskovics Tibor.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a rendkívüli ülésen a miniszterelnök kijelentésein kívül foglalkozott a Legfelsőbb Bíróság vezetésével kapcsolatos kérdésekkel is.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×