Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.8
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Lelkészi és világi elnököt választ a református zsinat

Ma tartja alakuló ülését a Magyarországi Református Egyház új zsinata, amelyen megválasztják a testület lelkészi és világi elnökét, valamint helyetteseiket és a jegyzőket.

A hat évre megválasztott, új összetételű százfős zsinat megválasztja a lelkészi és a világi elnök helyetteseit, valamint a jegyzőket is.

Az MRE XIII. zsinati ciklusának első, nyilvános ülésszaka úrvacsorás ünnepi istentisztelettel kezdődik. Igét hirdet Cseri Kálmán, a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség lelkipásztora.

Január végén iktatták be hivatalába a négy megválasztott református püspököt az új összetételű egyházkerületi közgyűlések előtt. A hat évre megválasztott püspökök világi vezetőtársai, a főgondnokok, valamint az egyházi és világi főjegyzők is ekkor foglalták el hivatalukat. Rájuk tavaly november 30-ig a helyi presbitériumokban lezajlott választásokon lehetett szavazni.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×