Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
313.57
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Gyurcsány Ferenc személyes áldozatra is kész a megegyezésért az SZDSZ-szel

Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökeként közvetlen politikai tárgyalást kíván folytatni az SZDSZ-szel arról, hogyan tudják "a mainál szélesebb együttműködésben a parlamentben, esetleg a kormányban szolgálni Magyarországot". A miniszterelnök erről kedden beszélt Budapesten, sajtótájékoztatón. Az SZDSZ rövid közleményben reagált; a liberális párt pénteki ügyvivői testületi ülésén dönt Gyurcsány Ferenc ajánlatáról.

Az ország kormányozhatóságáért, stabilitásáért, a cselekvési program végrehajtásáért "semmilyen személyes árat nem tartok nagynak" - fogalmazott a kormányfő arra a kérdésre válaszolva, hajlandó-e lemondani a két párt megegyezésének érdekében.

Egy másik kérdésre, miszerint felmerülhet-e új koalíció megkötése, Gyurcsány Ferenc azt mondta, az együttműködésnek ezernyi módja van, nyitottan kell hozzáállni, a cél, hogy a programnak stabil támogatása legyen.

A szocialista pártelnök szerint el kell érni, hogy a Megegyezés című programnak, ezen belül a költségvetésnek és az adótörvényeknek társadalmi támogatottsága legyen és ahhoz parlamenti többséget is tudjanak szerezni.

AZ MSZP-nek elsősorban az a dolga, hogy az SZDSZ-szel találja meg a kompromisszumot, mivel tíz éven keresztül kormányozott együtt a két párt - tette hozzá. Megjegyezte: ezért kizárólag a liberális párttal kezdeményeznek egyeztetést.

Pártközi lesz a tárgyalás

Gyurcsány Ferenc azt mondta, elsősorban az a dolguk, hogy az SZDSZ-szel keressék és találják meg az együttműködést egy olyan program elfogadásában, amely "sokak által támogatott jó válasz az ország előtt álló kihívásokra". Kitért arra, hogy az MSZP az elmúlt napokban megértette: az SZDSZ csak akkor tudja támogatni a programot, ha a szocialisták változtatnak bizonyos pontokon és a kormányzáson is.

A kormányfő közölte, hogy a tárgyalásoknak a pártok között kell lezajlania, mert az így születő megállapodások adnak mandátumot a frakcióknak, amelyek biztosítani tudják a többségi támogatást a kormánynak az Országgyűlésben.

Az MTI azon kérdésre, hogy a cselekvési program mely pontjaiból tudnak engedni, Gyurcsány Ferenc azt mondta, az SZDSZ minden konkrét javaslatát megfontolják. Kitért arra, hogy a szabad demokraták szerint nagyobb kiadáscsökkentés kell, és ebből kell nagyobb adócsökkentést végrehajtani.

A tárgyalások eredményéről tájékoztatjuk a szocialista párt testületeit, akár a kongresszust is, mert e testületek adhatják meg a felhatalmazást a megegyezést - fűzte hozzá. Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem tudja, hogy a megállapodáshoz hány hétre, hónapra lesz szükség.

Az SZDSZ MTI-hez eljuttatott rövid közleményben reagált az elhangzottakra; a liberális párt jelezte, hogy pénteki ügyvivői testületi ülésén dönt az MSZP elnökének ajánlatáról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×