Infostart.hu
eur:
355.67
usd:
308.7
bux:
133692.85
2026. június 11. csütörtök Barnabás

"Minden konfliktusnak lehet hazánkat érintő menekültügyi hatása"

A legtöbb menekültjogi státuszt kérelmező idén Szomáliából érkezett Magyarországra, míg illegálisan Ukrajna felől próbálnak a legtöbben belépni hazánk területére - mondta az InfoRádiónak a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója. Végh Zsuzsanna hozzátette: a debreceni önkormányzat által kifogásolt menekülttábor esetében az uniós forrásból már megvalósult fejlesztések is arra kötelezik a hivatalt, hogy fenntartsa a jól működő befogadó állomást.

Pakisztán, Koszovó, Szerbia, Irak, Grúzia - sokan kérnek menekültjogi státuszt ezekből az országokból, de a legtöbb kérelmező eddig Szomáliából érkezett - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója, aki hozzátette: az ukrajnai határszakasz felől érkezik a legtöbb illegális kérelmező.

Végh Zsuzsanna elmondta: az első félévben összesen mintegy 1200 menedékjogi kérelmet nyújtottak be a hivatalnak, ebből körülbelül 100-at ismertek el.

A hivatal főigazgatója hozzátette: számukra is meglepő fejlemény volt az, hogy az első negyedévben úgy tűnt, hogy idén jelentősen növekedni fog a kérelmezők száma, de a második negyedévre arányuk visszaesett.

Nehezen lehet következtetni, mennyi menekült fog érkezni hazánkba, ezért folyamatosan figyelemmel kísérjük a világban zajló eseményeket - mondta Végh Zsuszsanna, aki szerint minden politikai konfliktusnak lehet Magyarországot is érintő menekültügyi hatása.

A debreceni menekülttáborról elmondta: nagy alapterületen működik, sokat költöttek rá és jól felszerelt. Konditermet, könyvtárat és óvodát is kialakítottak benne.

Az 1995 óta működő befogadó állomás fejlesztésére sok százmillió forintot költöttek uniós és hazai forrásból. Ennek ellenére a debreceni önkormányzat kifogásolja működését, amiről Végh Zsuzsanna úgy véli: megértené az önkormányzat igényét, ha más elhelyezést javasolna a tábornak, de ilyen kérés egyelőre nem érkezett a bevándorlási hivatal felé.

Ugyanakkor hozzátette: ha a debreceni városvezetés fel tud ajánlani egy ugyanilyen színvonalú csereingatlat a hivatal számára, akkor megfontolnák az ajánlatot.

Végh Zsuzsanna azonban rámutatott: az uniós forrásokból finanszírozott felújítások évekig kötik a bevándorlási hivatalt, amit visszafizetési kötelezettség terhel, ha ki kellene költöznie a debreceni ingatlanból.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Két lépcsőben újítja meg a kormány a kórházi klímákat – itt vannak a részletek és az intézmények listája

Egyrészt egy azonnali, 3,668 milliárd forintos összegből megjavítják a rossz klímákat az egészségügyi intézményekben, hogy ezen a nyáron ne álljanak elő olyan problémák, mint korábban, másrészt november 30-ig előkészítenek egy széles körű programot az elavult kórházi hűtési rendszerek ütemezett, teljes körű megújítására.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×