Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Hernád-völgy: az árvízi védekezésben 1600-an vesznek részt

A Hernád-völgyi árvízi védekezésben mintegy 1.600-an vettek részt az elmúlt 24 órában az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig), a Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a települések polgármesterei, illetve a polgárvédelmi szervezetek koordinálásával.

Csont Csaba, az Ékövizig szóvivője vasárnap elmondta: a védekezés során eddig 100 ezer homokzsákot, 5 ezer köbméternyi homokot és 15 ezer négyzetméternyi fóliát használtak fel.

Arról is beszámolt, hogy továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Hernád mentén a hernádnémeti-hernádszurdoki és a hidasnémeti-bőcsi árvízvédelmi szakaszok teljes hosszán, 63 kilométer hosszúságban.

Hozzátette: vasárnap reggel 8 órakor a Hidasnémeti vízmércén 297 centiméter volt a vízállás, amely a szombati tetőzés óta 118 centit apadt.

A tetőző árhullám jelenleg a folyó középső, nyílt ártéri szakaszán tart, Hernádkércs térségében. A lefolyási viszonyok megváltozása, a hullámtér dús növényzete miatt azonban az árhullám tetőzése Ócsanálos és Gesztely települések térségében a vártnál később, vasárnap a délutáni és éjszakai órákban várható.

A gesztelyi vízmércén vasárnap reggel 302 centiméteres vízállást mértek, a folyó itt továbbra is lassan árad, a szakemberek szerint azonban az áradás üteme jelentősen gyorsulni fog. A számítások alapján a Hernád ezen a szakaszon körülbelül 430 centiméteres vízállással tetőzik majd - részletezte.

Mint mondta, a folyó mentén eddig számos védekezési feladat volt, töltést magasítottak Méránál, Ócsanálos település térségében a Vadász-patak jobb és bal partján, Ócsanálos és Gesztely között a Hernád jobb parti töltésszakaszán, valamint Gesztely térségében.

Szombaton megkezdték a Garadna-patak fölötti, ártéri területen lévő mintegy 2,5 millió köbméternyi víz visszavezetését az - ott már apadó - Hernádba, ehhez a munkához átvágták a patak töltését.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×