Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
316.09
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Fidesz: a kormány továbbra sem hajlandó csökkenteni az adóterheket

Világossá vált, hogy a kormány nem hajlandó felülemelkedni a pártszempontokon, nem hajlandó csökkenteni az európai szinten is magas adóterheket - jelentette ki a Fidesz szóvivője hétfőn Budapesten; Szijjártó Péter Veres János pénzügyminiszter kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott szavaira reagált újságíróknak.

A pártszóvivő felidézte a Világgazdaság című napilap hétfői cikkét. Az újság a birtokába került költségvetési köriratra hivatkozva azt írta, jövőre sem mérséklődnek érdemben a munkáltatói járulékok, a közszférában pedig létszámleépítéssel lehet számolni.

Veres János előzőleg hétfőn azt mondta, még nem készültek el a jövő évi költségvetés tervezési köriratai, amelyekben a Pénzügyminisztérium tájékoztatja a többi tárcát arról, milyen keretek között készíthetik el javaslatukat jövő évi kiadásaikra és bevételeikre.

Szijjártó Péter szerint Veres János meglehetősen szánalmas magyarázatot talált ki, amikor feltették neki ezt a kérdést. Az ellenzéki politikus arra is hivatkozott, hogy ha a kormánynak szándékában állna mérsékelni az adóterheket, akkor a pénzügyminiszter "a mai adóblabla" helyett erről is beszélhetett volna.

Mint elhangzott, a Fidesz úgy látja, az ország gondjaira rövid és hosszú távon is az adócsökkentés jelenti az egyik megoldást. A szóvivő megismételte azt a már több frakciótársa által elmondott kijelentést, amely szerint csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek és a távhő áfáját, illetve a benzin jövedéki adóját. Hozzátette: hosszú távon a gazdaság felpörgetéséhez adókat, elsősorban az élő munkára kivetett terheket kell csökkenteni, és egymillió új munkahelyet létrehozni.

Veres János hétfőn a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, az elmúlt két évben valamennyi adónemben jelentősen egyszerűsödtek a bejelentési és a bevallási szabályok, a kormány célja az egyszerűsítés folytatása.

A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány július első hetében tekintette át az adójogszabályok eddigi egyszerűsítésének eredményeit és megállapította: a számviteli és adózási szabályok megváltozása a vállalkozások több mint 90 százalékát érintette, a cégek adminisztrációs terhei érzékelhetően mérséklődtek.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×