Infostart.hu
eur:
365.38
usd:
320.95
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Szili az oktatási bizottság elnökéhez fordul a tanárverések ügyében

Az oktatási bizottság elnökéhez fordul az elmúlt hetek tanárokat ért támadásai miatt az Országgyűlés elnöke.

Szili Katalin elmondta: azt kéri Szabó Zoltántól, hogy foglalkozzanak a kérdéssel, tekintsék át, megfelelőek-e a jogszabályok, valamint szükséges-e és ha igen, miként lehet javítani a diákok erkölcsi nevelésén.

A házelnök azt is javasolja, hogy az oktatási bizottság működjön együtt a kérdésben a pedagógus szakszervezetekkel.

Az elmúlt hetekben két olyan eset is nyilvánosságra került, amely során tanárt bántalmaztak. Egy mobiltelefonnal készült felvétel szerint Budapesten egy középiskolás diák óra alatt rugdosta és lökdöste tanárát, akit annyira megviselt az eset, hogy benyújtotta felmondását, és jelenleg ideggyógyászati kezelés alatt áll.

Korábban a Nógrád megyei Õrhalomban az iskolaigazgatót verte meg egy házaspár, amiért fegyelmezetlenül viselkedő lányukat a pedagógus elültette a helyéről.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×