Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Újra zavartalan a vasúti forgalom Szajol és Szolnok között

Újra zavartalan a vasúti forgalom Szajol és Szolnok között, ahol rövid ideig csak egy pályán haladtak a vonatok egy szerda reggeli baleset miatt - közölte a Mávinform ügyeletese.

Both Ferenc elmondta, kisebb késésekre még számíthatnak az utasok, de várhatóan a délelőtt folyamán helyreáll a forgalom.

A gázolásos baleset reggel hat óra előtt történt az említett vasútvonalon. Emiatt a Budapest-Szolnok-Nyíregyháza, a Budapest-Szolnok-Lökösháza vonalon a távolsági, gyors-, és személyvonatok, valamint az Intercity és a nemzetközi járatok 20-30 perces késéssel közlekedtek.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×