Infostart.hu
eur:
362.14
usd:
315.93
bux:
152929.49
2026. szeptember 22. kedd Móric

Húsz forinttal drágulhat a kenyér

A kenyér és péksütemény-árak biztosan emelkednek a búzatermés csökkenése miatt. Az áremelés mértékéről a pékek egyenként állapodnak meg a felvásárlókkal. A Pékszövetség szakmai titkára összegeket nem mondott, de kijelentette, hogy a liszt árának emelkedésénél kisebb mértékű lesz a drágulás. Werli József szerint nem a mostani lesz az utolsó sütoipari áremelés az idén.

Becslések szerint átlagosan 20-22 forinttal emelkedik a kenyér kilogrammonkénti ára a közeljövőben a kisebb búzatermés miatt - mondta a Pékszövetség szakmai titkára.

Werli József az InfoRádiónak kiemelte, hogy a szárazság miatt megnőtt a gabona felvásárlási ára, míg a liszt felvásárlási ára az utóbbi időben 40 százalékkal emelkedett.

A lisztár emelkedésének mintegy 76 százaléka megjelenik közvetlenül megjelenik a kenyér és sütőipari termékek előállítási költségében - hangsúlyozta a szakmai titkár. Hozzátette, hogy emellett az elmúlt hónapokban az üzemanyag ára is megnőtt, és ebben az évben még nem volt bérfejlesztés a sütőiparban.

A költségnövekmények miatti áremelés mértékéről a pékek egyenként állapodnak meg a felvásárlókkal - közölte Werli József.

A felvásárlási árak tovább növekednek, ezért októberben újabb lisztáremelés várható - tette hozzá a Pékszövetség szakmai titkára.

Korábban Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -kereskedők Szövetségének főtitkára az InfoRádióban arról beszélt, hogy a búza tavalyi 26-27 ezer forintos tonnánkénti felvásárlási ára az idén elérheti a 40 ezer forintot.

A nyári betakarítások már országszerte befejeződtek. Benedek Fülöp, az agrártárca szakállamtitkára az Országos Aratási Koordinációs Bizottság ülése után közölte: csaknem 2 millió hektárról összesen 6,2 millió tonna gabonát vittek a magtárakba a gazdálkodók.

Hozzátette: a terméshozam közepesnek számít, az idei búza minősége viszont kiváló. A szakállamtitkár hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy a betakarított termés legalább 80 százaléka étkezési minőségű.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×