Infostart.hu
eur:
361.71
usd:
315.26
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

A roma holokausztra emlékeznek

A II. világháború roma áldozataira emlékeznek csütörtök délután Budapesten az Országos Cigány Önkormányzat székházánál és a Nehru parkban, valamint a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Bársony János kisebbségkutató az InfoRádióban az emléknap kapcsán azt mondta: a társadalomnak még nagyon sok a tennivalója.

A Cigány Világszövetség kongresszusának 1972-ben hozott határozata alapján, azért tartják augusztus 2-án a roma holokauszt nemzetközi emléknapját, mert 1944-ben ezen a napon néhány óra alatt több mint háromezer romát gyilkoltak meg az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban.

Az egykori lengyelországi láger területén lévő emlékműnél több száz túlélő és az áldozatok hozzátartozói, valamint magas rangú európai kormánytagok vettek részt a megemlékezésen.

Az egybegyűltekhez intézett levelében Janusz Kaczmarek lengyel belügyminiszter azt hangsúlyozta: fontos emlékezni arra a szenvedésre, amit a náci Németország okozott a romáknak.

Arról máig nincs pontos adat, hogy hány romát gyilkoltak meg a II. világháború idején; a különféle becslések 200 ezertől 800 ezerig terjednek.

Magyarországon is csak becslésekre hagyatkoznak: ez alapján mintegy 50-70 ezer romát ért üldöztetés a II. világháború éveiben - mondta az InfoRádiónak Bársony János kisebbségkutató.

A szakember szerint ugyan maradt fenn dokumentáció ezekből az évekből, de az csak a hatalom szemszögéből rögzíti a történteket.

Magyarországon a legvisszafogottabb becslés ötezerre, a legmagasabb becslés 15-20 ezerre teszi a halálos áldozatok számát - tette hozzá Bársony János, aki hangsúlyozta: az utóbbi években már nem csak Budapesten, de Pécsett és Várpalotán is van emlékműve a II. világháborús üldöztetésekben meggyilkolt romáknak.

A kisebbségkutató állítja: ahhoz, hogy a magyar társadalom is a helyén kezelje az akkor történteket, szembe kell nézni a rasszizmussal és a gyűlölettel. "Itt még nagyon sok a tennivaló" - mondta Bársony János.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×