eur:
389.55
usd:
361.95
bux:
0
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Pokorni: "Horn Gyula itt igazat mondott"

A Fidesz alelnöke időhúzó csalafintaságnak nevezte azt, hogy a szocialisták hétfő délután pártja kórházprivatizációról, gyógyszerforgalmazásról és termőföldről szóló népszavazási kérdéseivel ellentétes, tehát a kormány álláspontját tükröző kérdéseket nyújtottak be az Országos Választási Irodának. Pokorni Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ha a kormány nem tudja az időt húzni, akkor összezavarni akar. Az ingatlanadóról szólva közölte: az akkor volna bevezethető, ha egyúttal csökkentenék a jövedelem alapú közterhek mértékét.

Akár már túl is lehetne a népszavazáson az ország, ha a kormány nem akarná húzni az időt és elkerülni a saját politikájával való szembenézést - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz alelnöke.

Pokorni Zoltán úgy véli, hogy a kormány taktikát változtatott: már nem tudja elodázni a szembenézést, ezért megpróbálja összezavarni az embereket.

A jobboldali politikus közölte: ha a Fidesz által javasolt kérdések támogatást kapnak, nem kell majd tandíjat, vizit- és kórházi napidíjat fizetni, fel kell hagyni a kórházak eladásával, és a földet sem lehet majd gazdasági szereplők kezébe adni, csak akkor, ha nincs helyben lakó családi gazdálkodó, aki meg tudná vásárolni.

Változtatni kell

A kormánynak tehát változtatnia kellene mostani politikáján - fűzte hozzá a Fidesz alelnöke.

Pokorni Zoltán felidézte: Gyurcsány Ferenc a Horn Gyula 75. születésnapja alkalmából tartott ünnepségen félbeszakította a veterán politikus beszédét, amikor az arról beszélt, hogy sok mindent alapvetően újra kell gondolni és meg kell változtatni.

"Horn Gyula itt igazat mondott" - közölte a jobboldali politikus.Hatalmas összegek

Miután a kormány nem tudta beszedni a gazdagoktól a luxusadót, fizessen mindenki - foglalta össze leegyszerűsítve a kormány ingatlanadóról szóló javaslatát Pokorni Zoltán az InfoRádióban.

Egyes számítások szerint azoknak az országoknak az adataival számolva, ahol beszedik ezt a terhet, Magyarországon egy 50 milliós ingatlan esetében évente körülbelül félmillió forintos összeget tenne ki - mondta a Fidesz alelnöke.

Jöhet az ingatlanadó - kikötésekkel

A jobboldali politikus úgy véli, az ingatlanadó is bevezethető, ha a kormány radikálisan átalakítja az adórendszert, és a jövedelem alapú terhek kiszabásáról egy vagyoni típusú adózásra térünk át, ez azonban részben bevallása lenne annak, hogy az állam képtelen volt visszaszorítani a feketegazdaságot és átlátható jövedelemadózási rendszert megteremteni.

Az, hogy megmarad a jövedelemadó és az áfa, emellett pedig radikálisan megadóztatják a vagyontárgyakat is, már elviselhetetlen terhet jelentene az emberek számára - mondta Pokorni Zoltán.

A fideszes politikus hozzátette: az adóterhek mértéke így is kiugróan magas a többi uniós tagállamban beszedettekéhez képest.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×