Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Pokorni: Horn nem érdemelte meg ezt a cinikus játékot

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csupán saját tehetetlenségéről kívánta elterelni a figyelmet Horn Gyula egykori miniszterelnök kitüntetésével.

Horn Gyula egykori miniszterelnöknek mérhetetlenül igaza volt, mikor úgy nyilatkozott, hogy vannak a kitüntetésénél fontosabb problémák Magyarországon - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.
"Gyurcsány Ferenc, aki részben ezeknek a problémáknak az okozója, halogató, felelőtlen kormányzásával kihívója, pontosan tudta, hogy a kitüntetésre való felterjesztésére mit fog válaszolni Sólyom László. És, hogy mégis ezt tette, ennek nincs más magyarázata, minthogy cinikus módon botrányt generál annak érdekében, hogy elterelje saját tehetetlenségéről, rossz kormányzásáról a figyelme" - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Pokorni Zoltán szerint, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ezzel az akcióval csupán megpróbálta visszacsalogatni az egykori baloldali szavazókat, azokat, akik Horn Gyulának még hittek, de neki már nem. A politikus kiemelte: Horn Gyula nem érdemelte meg ezt a cinikus játékot 75. születésnapján.

Pokorni Zoltán hozzátette, mindez személyes véleménye, de a Fidesz elnökségéből többen is egyet értenek vele.

Közben az MSZP szóvivője, Nyakó István arra kérte Orbán Viktort, hogy szólaljon meg Horn Gyula születésnapján, és helytelenítse nyilvánosan, hogy pártpolitikai alapon megfosztják a kitüntetéstől az általa is elismert egykori kormányfőt.

A Fidesz reakciójában pusztán annyit közölt: tiszteletben tartja a köztársasági elnök döntését.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×