Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Eörsi: amit az SZDSZ másként lát, mint az MSZP

Az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője szerint eltérők pártja és a szocialisták múltról vallott nézetei.

Eörsi Mátyás az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: a Horn Gyula kitüntetése körül kialakult konfliktus elkerülhető lett volna.
Elmondta azt is, hogy pártja a szocialistákkal "a jövőre szerződött", és nem a múlt megítélésére, ebben a kérdésben ugyanis eltérő az álláspontjuk.

"Ezzel együtt hiszek abban, hogy az emberek meg tudnak változni" - szögezte le, bár, mint mondta, ez utóbbi szempontból Horn Gyula azon nyilatkozata, amely szerint 1956-ban a törvényes rendet védte, nem túl szerencsés, és nem segítette Sólyom László meggyőzését.

A Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán jelentette be, hogy az államfő nem írja alá a miniszterelnök kezdeményezését Horn Gyula volt kormányfő kitüntetéséről.

Gyurcsány Ferenc Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából, külügyminiszteri és miniszterelnöki tevékenységéért javasolta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetésre.

Az államfő levelében azt válaszolta a miniszterelnöknek, hogy a kitüntetési előterjesztés vizsgálatát nem lehet csupán az előterjesztésben megnevezett indokokra korlátozni, hiszen "az erre szorítkozás nem biztosítaná, hogy a kitüntetés adományozása valóban összhangban legyen az alkotmány értékrendjével".

"Horn Gyula karhatalmista volta 1956-ban. (...) Egykori tette és mai állásfoglalása olyan alapvető ellentétben állnak a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjével, hogy Miniszterelnök Úr előterjesztését Horn Gyulának az indokolásban felhozott érdemeire tekintettel sem teljesíthetem" - közölte Sólyom László.

Ezt megelőzően az Alkotmánybíróság kihirdette döntését Sólyom László egy korábbi beadványával kapcsolatban, amely szerint a köztársasági elnök megtagadhatja az eléterjesztett kitüntetések adományozását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×