Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Eljárás indult a buszsofőr ellen

Tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a BRFK a sofőr ellen a keddi budapesti buszbaleset.

Kormos Endre sajtóügyeletes az InfoRádióban elmondta: a sofőrt azzal gyanúsítják, hogy nem az út vonalvezetésének megfelelően irányította a járművet.

A busz a XXIII. kerületben, a Grassalkovich úton nekiütközött a jobb oldali szalagkorlátnak, átszakított egy betonkerítést és egy festékgyártó cég telephelyének parkolójában két autóval ütközött, majd egy épületnek csapódott.

A baleste után 36 embert szállítottak kórházba. A tizenhat súlyos és húsz könnyebb sérült többsége kéz-, láb- és bordatörést szenvedett.

A rendőrség keresi annak a fehér színű nyerges vontatónak a vezetőjét, aki a busz mellett haladt az úton. A rendőrök szemtanúk jelentkezését is várják.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×