Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Bogsch Erik: Oktatásra és egészségügyre többet kellene költeni

A Richter Gedeon Nyrt. elnök-vezérigazgatója szerint az ország egy év alatt sokat lépett előre a konvergenciaprogramban meghatározott feladatok útján. Bogsch Erik, aki tavaly a Konvergenciatanács tagjaként véleményezte a dokumentumot, az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, az oktatásban és az egészségügyben is csökkenteni kellene az intézmények számát, és koncentrálni az erőforrásokat.

A Richter Gedeon Nyrt. elnök-vezérigazgatója szerint a gazdaság kifehérítése jól halad, ez az adóbevételeken is látszik. Bogsch  Erik ugyanakkor úgy vélte: komoly feladat annak eldöntése, hogy a rendelkezésre álló forrásokat mire fordítsa az állam.

Bogsch Erik szerint oktatásra és egészségügyre többet kellene költeni, ezek a területek ugyanis meghatározóak az ország jövője szempontjából.

Magyarországon pozitív értelemben vett elitképzésre lenne szükség - közölte -, azaz bizonyos tudományterületeken egy-két kiemelkedő egyetemre lenne szükség, ahol a szakértelem és a pénz is koncentrálódik, és ahova a legjobb képességű diákokat veszik fel.

Csökkentik a beruházásokat

Bogsch Erik a Richter Gedeon Nyrt. kapcsán elmondta: a cég 10 milliárd forinttal csökkenti a beruházásait idén, a megszorítások miatt.
A társaság kutatási-fejlesztési költségei nem változnak, mint ahogy az export marketingköltségeit sem.

Az elnök-vezérigazgató elmondta azt is: emiatt a részvények árfolyama már most 20-25 százalékkal alacsonyabb, mint a tavalyi év közepén, a vállalat tőzsdei értéke pedig 3,6 milliárd dollár körül van, 1 milliárd dollárral alacsonyabb, mint volt.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×