eur:
394.56
usd:
356.02
bux:
73003.59
2024. szeptember 13. péntek Kornél

Képgaléria az önkényesen lezárt utcáról

Az InfoRádió úgy tudja, hogy egy dél-budai utca lakói szabálytalanul zárták le utcájukat. Az önkormányzatnál tudnak már egy ideje a betontorlaszokról, ám eddig semmi nem történt.

Úgy tűnik, szinte magánútként kezelik a XI. kerületi Kapolcs utca lakói utcájukat.

Az InfoRádió úgy tudja: saját költségen építettek fekvőrendőröket is, amelyek magasabbak a megszokottnál. Igaz, ezek építéséről tudott az önkormányzat, az akadály magasságát pedig nem írja elő semmilyen szabvány.

Szerkesztőségünk információi szerint ugyanakkor engedély nélkül zárták le a Kapolcs utca régi Balatoni úti torkolatát, emiatt pedig igencsak gyér lett a forgalom, hiszen az Érdre vezető 70-es útról így nem lehet bekanyarodni, és a nemrég épült lakóparktól sem lehet már átjutni a XXII. kerületbe vezető útra.

A kereszteződésbe közlekedési lámpákat is telepítettek, igaz, azok több mint egy éve csak sárgán villognak.

A környéken lakóktól úgy értesültünk: az úttesthez rögzített betonelemek szabálytalanul kerültek az utca végére.

Sok pénz, jó kapcsolatok?

Arra a kérdésre, hogy ez miként lehetséges, a névtelenséget kérő informátorok annyit mondtak: az utcában néhányan jó kapcsolatokkal és sok pénzzel rendelkeznek.

Hasonló választ kapott az egyik lakó az önkormányzatnál is, ahol már egy ideje tudnak a problémáról, ám eddig semmi sem történt.

Egy ügyintéző a környék egyik lakójának azt mondta: a Kapolcs utcai tulajdonosoknál sok a pénz, és ismernek is embereket, azt azonban, hogy ez pontosan mit jelent, nem fejtette ki.

Az ügyben keressük a XI. kerület, Újbuda önkormányzatának illetékeseit, hogy megtudjuk: szabályos-e a lezárás a Kapolcs utcában, engedéllyel kerültek-e oda a betonelemek vagy sem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Takács Péter: külön gyermekügyeleti központok lesznek Budapesten

Takács Péter: külön gyermekügyeleti központok lesznek Budapesten

Október elsejével indul az új ügyeleti ellátás Budapesten. A főváros az utolsó helyszín, így ezzel már az egész országban az Országos Mentőszolgálat által koordinált egységes alapellátási ügyeleti rendszer működik majd. Budapesten külön lesz a gyermek és a felnőtt ügyelet, a főváros és a kerületek javaslatára pedig lesz két nappali ellátóhely is, ahol a lakcímkártyával nem rendelkezők kaphatnak háziorvosi ellátást.

Az ítéletidő már lecsapott Németországra és Ausztriára, és ez még csak a kezdet

Szinte egyik pillanatról a másikra köszöntött be az ítéletidő Németországban és Ausztriában is. A meteorológusok mindkét országban aggódnak az elkövetkező napok időjárása miatt. Az illetékes hatóságok felkészültek az eddigi és a lehetséges károk elhárítására, a lakosságot szinte szüntelen figyelmeztetik az időjárás várható alakulására.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.16. hétfő, 18:00
Toroczkai László
a Mi Hazánk elnöke, parlamenti frakcióvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×