Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Nem lesznek kormányőrök Gyurcsány mellett: megvédi magát?

A miniszterelnök az idén a Balatonnál és Németországban nyaral majd. Blogjában azt írta, hogy a "csatornahajókázásban" az a legjobb, hogy az egész család egy viszonylag kis helyen tud együtt lenni.

"Idén is a Balatonon kezdünk, aztán elmegyünk bérelt lakóhajóval egy hétre csatornahajókázásra. Talán már említettem tavaly is, hogy egy ilyen hajó kb. 14-15 méter hosszú, közepén egy kis nappalival, kis konyhával, és 4-5 kajüttel, éppen csak akkorákkal, hogy egy vagy két ágy elfér bennük" - olvasható Gyurcsány Ferenc internetes naplójában.

"Az embert fél óra alatt megtanítják a vezetésére, ha korábban még nem próbálta, és azt mondják, hogy tessék, lehet menni. Nincs mitől félni, mert a sebesség legfeljebb 8-10 km/óra lehet, ha a legnagyobb fordulatszámon pörög a motor" - tette hozzá.

Elmondása szerint ebben a legjobban azt szereti, hogy viszonylag kis helyen nagyon aktívan lehet együtt lenni.

"Az egész nap arról szól, hogy kikötünk, vásárolunk, hazamegyünk, főzünk, tovább indulunk, beszélgetünk, kártyázunk, társasjátékozunk, vezetjük a hajót. Megtanulták a gyerekek is vezetni, de persze ott kell állni közvetlenül mellettük. Lehet bérelni kerékpárt, akkor az ember kerékpáron bejárja a vidéket, kis falvakba lehet betérni, ahova az ember egyébkén nem nagyon menne be, hiszen az autópályákról alig vesszük észre, hogy merre járunk. Be lehet menni kis boltokba, le lehet ülni kis kocsmákba, ahol lehet venni a helyi sajtból, túróból, gyümölcsökből" - írta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök szerint "káprázatos az egész" és az ilyen utazásban van egy kis kalandos magányosság is.

"A kikötőkben találkozol emberekkel, de a hajón csak magad vagy. Úgy szervezed a dolgodat, mint bárki más, nincsenek kormányőrök, nagyon hétköznapi módon lehet viselkedni" - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc blogjából kiderül, hogy az idén Németországba mennek csatornahajókázásra.

"Én a német vidéket nem ismerem. Valahol Brandenburg tartományban bérlünk hajót, aztán nekiindulunk. Az embernek kezébe nyomnak egy térképet, rajta van, hogy hol kell zsilipelni, hogy hol milyen magas a híd, mekkora hajók férnek át alatta és ilyenkor egy hétig tiéd a világ" - olvasható a naplóban.

Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×