Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
320.41
bux:
151721.52
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

"Nem nevezném tragikus hétvégének"

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban szomorúnak, de átlagosnak nevezte a hosszú hétvége mérlegét. Dobson Tibor elmondta: a három nap alatt 11 ember veszítette életét, heten közlekedési balesetben, négyen pedig vízbe fulladtak.

"Szomorú, de átlagos" hétvégének nevezte a mögöttünk hagyott három napot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor az InfoRádióban azt mondta: a pünkösdi hétvége alatt 11-en haltak meg, ebből heten balesetben, négyen pedig vízbe fulladtak.

"Nem nevezném tragikus hétvégének" - fogalmazott a szóvivő, aki azt is elmondta, hogy ezerszer volt szükség a kollégái riasztására, elsősorban viharkárok, közlekedési balesetek, műszaki- és életmentés miatt.

A vihar megbontotta a háztetőt

Vasárnap estétől kedd reggelig 150-szer riasztották a tűzoltókat, elsősorban fakidőlések, villamos felsővezetékek leszakadása miatt. Fejér megyében a vihar egy családi ház tetejét bontotta meg - említette egy példát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, aki hangsúlyozta, hogy elsősorban helyi viharok voltak.

Hétfőn egyébként jégeső esett Borsod-Abaúj-Zemplén megye több térségében. A viharok főleg a zempléni és az észak-borsodi településeket érintették.

A Borsod Online internetes oldal tájékoztatása szerint Monok környékén teljesen tönkrement a vetés a jégverés miatt, és sok épületben is kár keletkezett. Szendrőn 50-60 négyzetméteren bontotta meg a szél a római katolikus templom tetejét.

Szivattyúztak Kisújszálláson

Kisújszálláson folyamatosan szivattyúzni kellett a vizet a pincékből és garázsokból, miután vasárnap 107 milliméter eső esett a nagykunsági városban.

A házakat és az udvarokat fertőtlenítették, mert a nagy mennyiségű csapadék miatt az emésztőgödrök megteltek, ami fertőzésveszélyt jelent.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Két év után újra lélektani küszöböt lépett át az amerikai jelzáloghitelek kamata. Az, hogy meghaladja a 7 százalékot, fékezi az ingatlanpiacot, a vásárlási kedvet és így az amerikai gazdaságot. Közben erősödik a dollár, ami világszerte drágulást okoz. Továbbá, a kamat megugrása az félidős választásokra is kihathat.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Katasztrófa a spéci kötvénypiacon: ilyet még csak kétszer láttunk a 2008-as pénzügyi válság óta

Katasztrófa a spéci kötvénypiacon: ilyet még csak kétszer láttunk a 2008-as pénzügyi válság óta

A világ egyik legnagyobb vagyonkezelője, a Pimco súlyos veszteségek elé néz egy philadelphiai irodaházhoz kapcsolódó kereskedelmi jelzáloggal fedezett értékpapír (CMBS) miatt. A Centre Square irodakomplexum értéke 85 százalékot zuhant, ami még a legbiztonságosabbnak tartott, egykor AAA besorolású tranche-okat is érinti. Ilyesmi a 2008-as globális pénzügyi válság óta mindössze harmadszor fordul elő – írja a Bloomberg. A vagyonkezelési piac kilátásaival mélyrehatóan foglalkozunk a Portfolio közelgő Professional Investment Day konferenciáján, részletek és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×