Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

A "helyzet visszás", de csak a parlament oldhatja meg

Lövétei István alkotmányjogász szerint az ombudsmani hivatal működik, de péntektől az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jogköreit senki nem gyakorolja. Ugyanis Lenkovics Barnabás ombudsmant hetekkel ezelőtt alkotmánybíróvá választották, míg általános helyettese, Takács Albert péntektől igazságügyi és rendészeti miniszter lesz. Az egyetemi tanár az InfoRádiónak azt mondta: a helyzet visszás, de csak a parlament tudja orvosolni.

Lövétei István alkotmányjogász az InfoRádiónak hangsúlyozta: az állampolgári jogok biztosa személyhez kötött tisztség, tehát nem egy hivatal, bár az ombudsmanok rendelkeznek hivatallal. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy például egy beosztott, mondjuk egy hivatalvezető a funkciót nem veheti át.

Az állampolgári jogok új szóvivőjének megválasztásáig így üresedés lesz a poszton - mondta az alkotmányjogász, aki szerint ettől a hivatal még működhet, de az ombudsmani jogköröket nem gyakorolhatja senki.

Lövétei István hangsúlyozta, hogy a biztos problémákat vizsgál, nem jogvédő szervezet, abban az értelemben, hogy nem szolgáltathat igazságot. A bejelentés jellegét vizsgálva dönt arról, hogy hivatalból vizsgálódik-e.

Addig, amíg új ombudsmant nem választanak, addig ezt a feladatkört senki sem láthatja el - mondta az alkotmányjogász, aki szerint jogilag abból a szempontból visszás a helyzet, hogy űr marad.

"Visszásnak visszás, de nem lehet más eszközökkel pótolni" - fogalmazott Lövétei István, aki hangsúlyozta, hogy a pótlás a parlament feladata.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×