Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
324.3
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Jöhet a Puskás Ferenc utca

A jövőben a fővárosi önkormányzat által 1990 óta díszpolgárrá nyilvánított személyekre valószínűleg nem vonatkozik a jelenlegi 25 éves időbeli korlát, ameddig nem lehet róluk közterületet elnevezni.

Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója elmondta: akár már májusban módosíthatja az erről szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés.

Az önkormányzat városképvédelmi bizottsága a XIX. kerület kezdeményezésére, korábban úgy foglalt állást, hogy Nobel-díjasok és olimpiai bajnokok esetében el lehetne térni a jelenlegi 25 éves időbeli korláttól. A kerület Puskás Ferenc olimpiai bajnok labdarúgóról szeretne elnevezni egy kisebb utcát.

A kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint a kabinet ülésén Steiner Pál frakcióvezető jelezte, hogy a szocialisták többsége Puskás Ferenc érdekében módosítana a jelenlegi 25 éves tilalmi korláton.

Nyáry Krisztián hangsúlyozta: a kabinet rossznak tartaná azt a megoldási javaslatot, hogy egyedi kivételként, Puskás Ferencre szabva módosítsák a jelenlegi rendeletet.

A kabinet nem támogatta azt sem, hogy a bizottság javaslatának megfelelően a Nobel-díjasokra és az olimpiai bajnokokra terjesszék ki az időbeli korlát feloldását.

A testület állásfoglalása szerint például csapatsportok esetében komoly vitákat gerjeszthetne, ha az egyik sportolóról elneveznének utcát Budapesten, másokról viszont nem.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×