Infostart.hu
eur:
366.22
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Gyurcsány: "Bár egyszer megdobálnának paradicsommal, Istenem!"

A Köztársasági Õrezred számolt azzal, hogy az MSZP szerda esti rendezvényén megdobálják Gyurcsány Ferenc pártelnök-kormányfőt. A személyvédelmi főosztály vezetője az InfoRádiónak azt mondta: a fekete esernyők kézenfekvő eszközök a tojászápor kivédésére.

A tavaly májusi balatonőszödi beszéd szeptemberi nyilvánosságra kerülése után megszaporodtak a Gyurcsány Ferencet érintő fenyegetések - mind verbálisan, mind fizikálisan.

Éppen ezért az elmúlt háromnegyed évben a Köztársasági Õrezred fokozottabban védi a miniszterelnököt. Sőt, az elmúlt hónapokban már a sajtó munkatársainak beléptetését is jobban ellenőrzik azokon a rendezvényeken, amelyeken a szocialista pártelnök-kormányfő is jelen van.

"Bár egyszer megdobálnának paradicsommal, Istenem!"

Ezzel együtt Gyurcsány Ferenc nem egy esetben okoz fejtörést az őt védőknek. Internetes naplója tanúsága szerint feleségével néha testőrök nélkül megy moziba vagy legutóbb például az MSZP majálisán tréfálta meg őrzőit és tért le a tervezett útvonalról.

Tavaly ősszel pedig a köztelevízió reggeli hírműsorában arról beszélt, hogy nem rettenne meg a kisebb atrocitástól sem: "Bár egyszer megdobálnának paradicsommal, Istenem!" - fogalmazott.

Számoltak vele

Most szerdán nem paradicsommal, hanem tojással dobálták Gyurcsány Ferencet. Ezzel azonban számolt a Köztársasági Õrezred. Kardos Imre, a személyvédelmi főosztályvezetője az InfoRádiónak azt mondta: a titkosszolgálatok jelezték, hogy lesznek tiltakozók.

"Az utóbbi időben mind Budapesten, mind vidéken több esetben dobáltak, ezért számolnunk kellett azzal, hogy ilyen jellegű nyilvános megjelenés alkalmával ez bizony benne van a pakliban" - mondta Kardos Imre.

A rendőr dandártábornok szerint elsősorban akkor kell számítani ilyen tiltakozó akciókra, ha ezt a rendezvény jellege lehetővé teszi. Nyilvános tömegrendezvényen ugyanis nem lehet kiszűrni azokat, akik nem csak szavakkal akarnak demonstrálni.

Nem ugyanaz, mintha kövekkel dobálnának

A Köztársasági Õrezred személyvédelmi főosztályvezetője hozzátette: mivel a kődobálás adott esetben élet kioltására is alkalmas lehet, ezért az más büntetőjogi kategóriába esik, mint a paradicsom- vagy tojáshajigálás.

Ez utóbbi "csak" az emberi méltóságot sérti - mondta Kardos Imre, aki megjegyezte: a fekete esernyők kézenfekvő eszközök a tojászápor kivédésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×