Infostart.hu
eur:
360.83
usd:
316.69
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Figyelmeztették a magyar kormányt a nemi erőszak miatt

Változtatni kell a nemi erőszak bűncselekményi megítélésén az Amnesty International szerint. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint Magyarországon sem a nemi erőszakról szóló törvény, sem a hatóságok hozzáállása, sem az eljárásmód nem felel meg a nemzetközi előírásoknak.

A magyar kormányt ezzel kapcsolatban már az Európa Tanács és az ENSZ nőügyekkel foglalkozó bizottsága is figyelmeztette - mondta az InfoRádióban az Amnesty International magyarországi igazgatója.

Tarthatatlan, hogy a rendőrség vagy a bíróság munkatársai gyakran nem hisznek a nőnek, és az is elfogadhatatlan, hogy az eljárás során rendszeresen szembesítik a nemi erőszak áldozatait az elkövetővel - mondta Fodor Márk, aki szerint a kormány tétlensége, a büntető igazságszolgáltatás hiányosságai miatt sok nő nem kér jogorvoslatot.

Szerinte a hatályos jogszabályban téves a nemi erőszak definíciója, erőszak ugyanis nem akkor történik, ha a nő megpróbál védekezni, hanem akkor, ha nem egyezik bele az aktusba.

Egy 2006-ban készült felmérés szerint a magyar lakosság 62 százaléka nem tudja, hogy a házasságon belüli nemi erőszak bűncselekménynek számít. A megkérdezett nők 28 százaléka pedig úgy nyilatkozott: előfordult már vele, hogy partnere megverte.

A jogvédő szervezet nemzetközi kampányt indítanak azért, hogy visszaszorítsák a házasságon belüli nemi erőszakot - közölte Fodor Márk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×